Semmelweis-napi elismeréseket adott át Kásler Miklós

Semmelweis-napi elismeréseket adott át az emberi erőforrások minisztere kedden a Pesti Vigadóban.Semmelweis Ignác munkásságát a szolidaritás, az együttérzés, az igazságosságba vetett hit és az emberi élet szolgálata jellemezte - mondta köszöntőjében Kásler Miklós. A politikus az orvostudomány Prométheuszaként jellemezte Semmelweis Ignácot, aki látta az emberiség bajait és igyekezett segíteni azokon.
    

Ezt a szellemiséget követik a kitüntetettek is - tette hozzá a miniszter. Felidézte: a gyermekágyi láz kezelése Hippokratész ókori görög orvosig visszakövethető, a betegség okáról az évszázadok alatt legalább negyvenféle téves teória látott napvilágot Semmelweis Ignác előtt.     Semmelweis arra figyelt fel, hogy a bécsi egyetem két női klinikáján a gyermekágyi halandóság aránya eltérő. A halálozási számok sokkal magasabbak voltak azon a klinikán, ahol az újszülötteket a boncteremben is dolgozó medikusok látták el, mint ott, ahol bábák dolgoztak. A magyar orvos ok-okozati viszonyt keresett a patológiai lelet és a betegség lefolyása között. Így fedezte fel a gyermekágyi láz okát, a fertőzés átvitelének eszközét és a megelőzés módját - mondta.
    

Kásler Miklós megjegyezte, a koronavírus-járvány elején, amikor jóformán semmit nem lehetett tudni a vírusról, a betegség terjedéséről és lefolyásáról, ő maga is Semmelweishez hasonlóan járt el: patológus professzorokat kért meg, hogy a betegségben elhunytakat vizsgálva határozzák meg a patológiai folyamatokat, majd a betegség klinikai lefolyását a patológiai eredményekkel összevetve próbálták értelmezni.
    

Semmelweis Ignác szellemisége tehát ma is "itt van közöttünk" - mondta a miniszter. Kásler Miklós szerint Semmelweis Ignác tragédiája, hogy ugyan halála után 25-30 évvel olyan megtisztelő állandó jelzőket kapott, mint "az anyák megmentője", "a legnagyszerűbb ember", vagy az "orvostudomány Luther Mártonja", életében nem tudta elérni, hogy alkalmazzák felfedezését.    


Az ünnepségen Semmelweis-díjat kapott Csanádi Zoltán Géza, a  Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Kardiológiai Intézetének intézetvezető egyetemi tanára, Komoly Sámuel, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Neurológiai Klinika egyetemi tanára, Kovács Gábor László, Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Laboratóriumi Medicina Intézetének professor emeritusa és Nagy Katalin, a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára.
    

Batthyány-Strattmann László-díjban 24-en részesültek, 33-an kaptak miniszteri elismerő oklevelet. A díjakat Kásler Miklós és Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár adta át.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com