Speciális koraszülöttmentő eszközt kapott a Peter Cerny Alapítvány

A koraszülöttmentésben alkalmazott különleges eszközt vehetett át hétfőn a Peter Cerny Alapítvány, a beszerzéshez szükséges összeget a Shell a vásárlókkal összefogva gyűjtötte össze és a közmédia decemberi Jónak lenni jó kampány keretében ajánlotta fel a szervezetnek. A készüléket Bujdosó Andrea, a Shell Hungary Zrt.

Magyarországért és Szlovéniáért felelős értékesítési igazgatója hivatalosan hétfőn adta át Schmidt Évának, az alapítvány felügyelőbizottsági elnökének Budapesten. A Shell összegzése szerint a legutóbbi kampányában minden liter üzemanyag tankolása után 1 forintot fordított az új eszköz megvásárlására.


Az új Tecotherm Neo készülék a súlyos oxigénhiányban született újszülöttek teljes testének hűtését teszi lehetővé, útközben is. A testhőmérséklet bizonyos határig történő kontrollált csökkentésével ugyanis az oxigénhiányos károsodások kialakulásának veszélye kisebb, így az agyban bekövetkező károsodások is elkerülhetők. A készülék melegítő üzemmódban pedig azokon a kis súlyú koraszülött babákon segít, akik még nem tudják tartani a testhőmérsékletüket. Az oxigénhiányos állapotban született babák mentése tehát még biztonságosabbá válik.

    
A Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálatnál évente 35-40 baba esetében tudjuk majd használni az új eszközt, akiknél így már a helyszínen biztosítani tudjuk azt a korszerű eljárást, ami a túlélésben, illetve a későbbi életminőség javításában is segít. Eddig csak egy autónk volt felszerelve ilyen készülékkel, ezért a párhuzamos riasztások esetén nem minden babánál tudtuk megkezdeni az aktív hűtést. Az adománnyal most már biztosítható a második baba esélyegyenlősége - mondta el Somogyvári Zsolt, az alapítvány szakmai vezetője.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com