Speciális látogatószobát alakítottak ki a kardiológiai intézetben

Speciális látogatószobát alakítottak ki a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben - tájékoztatta az intézmény pénteken az MTI-t.A helyiség a Szívünk kamrája elnevezést kapta, ahol az adventi és ünnepi időszak alatt a kórházban fekvő szívbetegek - a látogatási tilalom alatt is - találkozhatnak szeretteikkel. A kivitelezés lényege, hogy egy kétbejáratos teremben plexifalakkal leválasztottak egy szobát, így a hozzátartozók úgy tudnak az ott kezelt gyerekekkel és felnőttekkel találkozni, hogy közben nem szegik meg a látogatási tilalmat.

    
A látogatók nem lépnek be az épületbe, ugyanis a kórház Fehér Holló utcai bejáratnál található két üvegajtó közötti zsilipes részt alakították át "betegsimogató" szobává. A bent fekvő páciensek egy másik ajtón lépnek majd be a szobába, amelyben egy kerek ablaknak köszönhetően egyszer használatos, vállig érő műanyag kesztyűt viselve meg is érinthetik egymást.
    

Az intézmény december 5. és január 5. között minden nap 12 és 16 óra között, fél órás beosztásban teszi lehetővé az itt gyógyulóknak, hogy találkozhassanak szeretteikkel - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

Rohadó, rozsdás mentőautóval járnak a mentősök Borsodban

Rohadó, rozsdás mentőautóval járnak a mentősök Borsodban

A mentődolgozóknak a munkáltató annyit mondott a problémára, hogy akkor menjenek lassabban.

http://ujhazak.com