Szabadalommal zárulhat a magyar koronavírus-kutatás

Befejeződött az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ), a Semmelweis Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), valamint a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem konzorciumának együttműködése, a Koronavírus-fertőzéssel szemben természetes védettséget adó faktorok vizsgálata és alkalmazása plazmaterápiában című projektben. A kutatás eredményeként fontos szabadalmakat indítottak el.Az OVSZ az MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint a projekt négyszázmillió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett Befektetés a jövőbe pályázatán.A projektben a koronavírus-fertőzéssel szemben természetes védettséget adó plazmaalkotók vizsgálata és alkalmazása volt a középpontban.
    

A plazmaterápiát, - amely több évtizedes múltra tekint vissza - a koronavírus okozta pusztítás ellen is kézenfekvő volt bevetni - írták.

Használata a passzív immunitás elvét vette alapul, feltételezve, hogy a fertőzést enyhe tünetekkel átvészelők plazmájukban lévő ellenanyagoknak köszönhetik védettségüket, és ez a védettség súlyosabb betegeknek is átadható.
    

Az amerikai és európai gyógyszer-engedélyezési hatóságok ajánlásai is erre a feltételezésre épültek, és a plazmaterápia - ahol alkalmazták - működőképesnek bizonyult - ismertették a közleményben. A kutatás során azt vizsgálták, hogy milyen természetes faktorok teszik az enyhe tünetes vagy gyógyult betegektől származó (konvaleszcens) plazmát rosszabb állapotú betegeknél is hatékonyan alkalmazhatóvá, valamint milyen jelei vannak annak, hogy egy beteg nagyobb valószínűséggel kerül súlyos állapotba.
    

A projekt során a plazmából előállítottak egy új, koncentrált készítményt és elkészítették annak kísérleti vagy klinikai használatra alkalmas teljes előállítási dokumentációját. A közleményben kiemelik, hogy az OVSZ és az ELTE kifejlesztett két különböző, de hasonló hatású, a természetben ebben a formában elő nem forduló molekulát, amely alkalmas a komplement rendszer aktivációjának gátlására, így a citokinvihar gátlására; a molekulák szabadalmaztatási eljárása folyamatban van.
    

Ugyanezen molekulák alkalmasak lehetnek arra, hogy viszonylag későn felismert szeptikus vagy más eredetű sokkot gátoljanak, az egyik leggyakoribb halálos kórházi szövődményben bevethetőek legyenek - olvasható a közleményben. Hozzátették, a Virológia Nemzeti Laboratóriumban végzett vizsgálatok alapján a kifejlesztett anyagok egy része alkalmas volt arra, hogy a SARS-CoV-2 okozta súlyos, sejtes immunkárosító hatást kivédje. A kutatás arra összpontosítva folytatódik, hogy előre jelezhető-e, ki kerül súlyos állapotba, és a súlyosabb állapotú betegekben kialakuló gyulladás, illetve citokinvihar közömbösíthető-e.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com