Szabálytalanságokat talált az ÁSZ az orvosi kamara gazdálkodásában

Számos szabálytalanságot talált az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Magyar Orvosi Kamara (MOK) 2010-2012-es gazdálkodásának ellenőrzése során.

allami_szamvevoszek_lapozos_873_20110621120109_11Az ÁSZ csütörtökön az MTI-vel azt közölte: a MOK 2010-2012-ben 47 millió forint államháztartási támogatásban részesült, így az ÁSZ-törvény felhatalmazása alapján erre az időszakra gazdálkodási tevékenységének egésze ellenőrizhetővé vált.

Az ellenőrzés megállapította, hogy a MOK csak részben alakította ki a jogszabályi előírásoknak megfelelő belső szabályozási rendszerét. A szakmai kamara egészének vagyoni-pénzügyi helyzetére vonatkozó éves beszámolót elkészítette, de a 2011. évi beszámolót az országos hivatal vezetője nem terjesztette az országos küldöttgyűlés elé - olvasható a közleményben.

Az ÁSZ megállapította: a közérdekű adatok közzétételére vonatkozó kötelezettségének a MOK szintén csak részben tett eleget, mert 2011-2012-ben a tagok nyilvántartott személyes adatait a céltól eltérően, az érintettek előzetes hozzájárulása nélkül a kamara belső szervezetrendszerén kívülre is továbbították.

A MOK a támogatásokkal történő elszámolás érdekében nem alakított ki elkülönített nyilvántartási rendszert, azokkal határidőn túl számolt el és nem teljesítette a 2011. évi támogatási szerződésben foglaltakat. Nem rendelkezett az elszámolásokat alátámasztó bizonylatok hiteles másolatával sem - közölte a számvevőszék.

Kitértek arra, hogy a MOK két gazdasági társasága tekintetében a döntési jogosultságokat meghatározta, ám az egyik társaságnak nyújtott tagi kölcsönről nem készült a számviteli törvény előírásainak megfelelő bizonylat, hiányzott a visszafizetés feltételeit tartalmazó dokumentum.

Az ÁSZ megállapította: az országos hivatal nem készített szervezeti-működési, ügyrendi szabályzatot. Gazdálkodási szabályzatait hiányosan készítette el, azok tartalma részben felelt meg az előírásoknak. A ráfordítások elszámolásánál a könyvviteli bizonylatok nem feleltek meg teljes körűen a számviteli törvény kitételeinek.

Az ellenőrzött időszak teljes tartama alatt vagy időszakosan a területi szervezetek csaknem egyharmada nem rendelkezett érvényes szervezeti és működési szabályzattal (szmsz), mintegy fele elnökségi ügyrenddel, valamint érvényes számviteli politikával, illetve az ahhoz kapcsolódó szabályzatokkal - írták.

A szabálytalanságok miatt az ÁSZ a MOK elnökének, az országos hivatal, valamint a területi szervezetek elnökeinek is fogalmazott meg javaslatokat, amelyek alapján intézkedési tervet kell készíteniük.

A MOK minden, Magyarországon működő orvos érdek-képviseleti köztestülete, amely a törvényben meghatározott feladatait országos és területi szervei útján látja el. 2011-től a kamarai tagság kötelező az orvosoknak.

MTI

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com