Szalay-Bobrovniczky Vince: legyen minél több véradó Magyarországon

A Civil véradás nevű programsorozat célja, hogy minél több véradó legyen Magyarországon - mondta a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára szerdán, egy budapesti véradáson.Szalay-Bobrovniczky Vince ismertette, hogy a péntekig tartó országos programsorozaton 95 helyszínen várják a véradókat. Emlékeztetett rá, hogy az akciót öt évvel ezelőtt hirdették meg először a Miniszterelnökség, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) és a Magyar Vöröskereszt együttműködésében. Idén már 11. alkalommal rendezik meg a Civil véradást, amely egyre sikeresebb - tette hozzá.


Tájékoztatása szerint 2019-ben még 440 véradás volt a rendezvénysorozaton, idén februárban pedig már 3000 sikeres véradás. Herczegh Anita, a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért elnöke, a Civil véradás fővédnöke úgy fogalmazott, hogy bármikor eljöhet az a pillanat, amikor családtagjaink gyógyulásához szükség van a mások által adott vérre.


Véleménye szerint az ember életében egyszer - ha egészséges és megteheti - a véradás erkölcsi kötelesség. Reményét fejezet ki, hogy az első alkalom után a véradás sokaknak rendszeressé válik. Nagy Sándor, az OVSZ főigazgató-helyettese azt mondta, hogy a Civil véradás a magyar vérellátás egyik legjelentősebb rendezvénysorozatává nőtte ki magát, ahol egyszerre több mint 3000 jelentkezőt tudnak regisztrálni. Az akció sikeréért köszönet illeti a civileket és a Magyar Vöröskeresztet munkatársait is. Hozzátette, hogy az OVSZ a lehető legmagasabb színvonalat biztosítja a véradáshoz minden helyszínen - fűzte hozzá.


Kenyeres Kinga, a Századvég vezérigazgatója azt mondta, kiemelkedően fontos számukra, hogy részt vesznek a véradásban, mint civil szervezeteket koordináló szervezet. Hozzátette: a Századvég évek óta segíti a budapesti civil szervezeteket információátadással, hogy azok még hatékonyabb munkát végezhessenek az állampolgárokért.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com