Szlávik: egyre enyhébb megbetegedést okoz a koronavírus

A koronavírus a megjelenése óta folyamatosan gyengül és egyre enyhébb megbetegedést okoz, ezért az a valószínű, hogy előbb-utóbb az influenzához hasonló időszakos vírussá válhat - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.Szlávik János hozzátette: úgy tűnik, hogy a koronavírus mutációiban főként a vírus szaporodási képessége módosul, vagyis egyre jobban terjed emberről emberre. Ezzel párhuzamosan azonban enyhül a fertőzés lefolyása.
   

A szakember az oltás fontosságáról beszélve kijelentette: ma már világos, hogy két oltás nem elegendő az omikron vagy az alvariánsai ellen, tehát szükség van a harmadikra is. Kérdésre elmondta azt is, hogy a nyaralás előtt érdemes ellenőrizni a célországban érvényes járványügyi szabályokat, hiszen sok országban megkövetelik a két vagy három oltást.
    

Nagyon sokan kaptak már oltást a világon és sokan vannak azok is, akik átestek a betegségen, ami azt jelenti, hogy az újabb hullám már enyhébb lesz, mint az eddigiek - jelezte. A gyógyszergyártók ugyanakkor "gőzerővel" dolgoznak olyan új vakcinákon, amelyek egy esetleges hatodik hullám ellen nyújthatnak védelmet - fűzte hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com