Szlávik: egyre többen szeretnék beoltatni magukat

Egyre többen szeretnék beoltatni magukat - közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Jelenleg vizsgálják, hogy a 18 éven aluliaknál mennyire hatékony a koronavírus elleni védőoltás, de még eltarthat egy ideig, amíg eredmény születik - mondta     Szlávik János.  Közölte, hogy a vakcinát gyorsan fejlesztették ki, ezért nem volt idő például arra, hogy a gyerekeknél megvizsgálják az oltás hatékonyságát.

   
Bár már tartanak az erre irányuló vizsgálatok, csak a következő hónapokban, években születhet döntés arról, mi lesz a gyerekek oltásával - tette hozzá. Kiemelte, hogy a gyerekeknél ritkán okoz a koronavírus súlyos megbetegedést, de előfordul, ezért a teljes immunitáshoz meg kell fontolni a gyermekek oltását is.
    

A főorvos beszélt arról is: az emberek egyre inkább szeretnék beoltatni magukat, és szerinte a következő időszakban emelkedik majd az oltási hajlandóság, ha a lakosság azt látja, hogy a már beoltottaknál nem lépnek fel súlyos mellékhatások.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

Rohadó, rozsdás mentőautóval járnak a mentősök Borsodban

Rohadó, rozsdás mentőautóval járnak a mentősök Borsodban

A mentődolgozóknak a munkáltató annyit mondott a problémára, hogy akkor menjenek lassabban.

http://ujhazak.com