Szlávik: rendkívül súlyos a helyzet

A koronavírus-járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, és rendkívül súlyos a helyzet - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Szlávik János elmondta, a Dél-pesti Centrumkórházban gyakorlatilag minden, a koronavírusos betegek számára fenntartott ágy tele van, és nagyon sokan vannak az intenzív osztályon is.

"Hallom, hogy az egész országban sajnos egyre több beteg kerül kórházba, egyre több beteg kerül intenzív osztályra és sajnos lélegeztetésre" - fűzte hozzá.

    
Kitért arra is, eddig ritkának számított, hogy a betegség egy egész családon "átvonuljon" egyszerre, ma viszont már gyakori, mert az új mutáns vírusvariánsok nagyon könnyen terjednek emberről emberre. Szlávik János hozzátette, ez okozza az esetek számának felfutását és azt is, hogy egyre fiatalabbak a kórházba kerülő betegek. A szakember szerint 10-15 százalékkal súlyosabb tüneteket okoz a brit mutáns, ami most Magyarországán pusztít.    
   

Hangsúlyozta, hogy most nagyon komolyan kell venni a védelmi intézkedéseket, és a védőoltást - ami úgy tűnik, hogy hatékony a mutáns ellen is - minél több embernek be kell adni. Szlávik János mindenkit arra biztatott, hogy regisztráljon a kormányzati honlapon, hogy megkaphassa az oltást. Hozzátette, hogy már több mint egymillió embert beoltottak, de ahhoz, hogy a járvány "csituljon", legalább 2-2,5 millió embert kell beoltani.
   

Arra a hírre, hogy már a háziorvosok is felírhatják a favipiravirt, Szlávik János úgy reagált: a Japánban kifejlesztett gyógyszer előnye, hogy nagyon kevés mellékhatása van, és hatékony lehet a koronavírus ellen, ugyanakkor terhes nőknek vagy olyanoknak, akik tervezik a szülést, nem lehet adni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A lakosság bevonásával vizsgálják azt influenza terjedését az SZTE kutatói

A lakosság bevonásával vizsgálják azt influenza terjedését az SZTE kutatói

A lakosság bevonásával vizsgálják a MASZK 2.0 kutatás keretében az influenza terjedését a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) vezette Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium munkatársai – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény kommunikációs partnere hétfőn az MTI-t.

Veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében

Veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében

A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerdán közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint.

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

Ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteken az MTI-t.

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

http://ujhazak.com