Szlávik: rendkívüli mértékben javul a járványügyi helyzet

A járványügyi helyzet rendkívüli mértékben javul, nagyban csökken az aktív fertőzöttek száma, és a kórházak intenzív osztályain is kevesen vannak - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa szerdán az M1 aktuális csatornán.Szlávik János hangsúlyozta: úgy tűnik, hogy hamarosan vége lesz a harmadik hullámnak. Arra a kérdésre, hogy mennyire kell félni a vírus mutánsaitól, a főorvos azt mondta: Nagy Britanniából kell kiindulni, ahol 50-60 százalékos átoltottságnál megjelent az indiai mutáns, és bár kisebb gócokban felütötte a fejét, nem terjedt tovább betegség.

    
A főorvos azt mondta, hogy a gyermekvállalásra készülők minél hamarabb oltassák be magukat, akár mindkét oltással, és utána két-három hónappal nyugodtan jöhet a várandósság. Ha valaki az első oltása után esik teherbe, akkor a másodikkal várja meg terhessége harmadik-negyedik hónapját. Szabály, hogy három hónapos terhességtől fel lehet venni mindkét oltást - fűzte hozzá.
   

Kitért arra is, hogy nemrégiben megjelent egy tanulmány, amely szerint az oltások keveréséből előny származhat. Az első hírek arról szóltak, hogy két oltást keverése esetén a reakciók erősebbek, de a legújabb hírek szerint egy AstraZeneca-oltást követő Pfizer-oltással nagyobb védettséget lehet elérni, mint két AstraZenecával. Ez még ellenőrzés alatt áll, de várható, hogy ezeket az oltásokat majd keverik - mondta Szlávik János.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com