Tábori kórházat állítottak fel Budapesten

Egy nap alatt állítottak fel tábori kórházat, sátorrendszert a katonák a budapesti Szent László Kórház udvarán - írta a honvedelem.hu.Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában beszélt arról, hogy a katonák a kórház udvarán segítettek egy egészségügyi létesítményt felépíteni. A honvedelem.hu cikkében azt írták: a járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel hétfőn és kedden a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ szakállománya debreceni, hódmezővásárhelyi és szolnoki katonákkal kiegészülve - a kórház megsegítése céljából - telepítette a Role-1 típusú tábori sátorrendszert.

    
A cikk szerint Kopcsó István, a Magyar Honvédség egészségügyi főnöke hangsúlyozta, hogy olyan modern sátorrendszert állítottak fel, amely rugalmasan alakítható a feladatellátáshoz szabva. Kiemelte, hogy a járvány jelenlegi fázisában a sátor nagyon jól használható betegek előosztályozására. Lehetővé teszi, hogy a betegek a lehető legrövidebb időn belül kerüljenek az ellátásuk szempontjából legoptimálisabbnak számító helyre.
    

A telepített sátorrendszer ellenáll akár óránkénti száz kilométeres erősségű szélnek is, hűtő-fűtő rendszere pedig az üzembe helyezése után tíz perccel már biztosítja a megfelelő munkafeltételeket. "A Magyar Honvédség egészségügyi állománya a Honvédkórház, valamint az alakulatoknál szolgálatot teljesítő szakemberek munkájával jelentős szerepet vállal a járványügyi feladatrendszerből" - fogalmaztak a honvedelem.hu cikkében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com