Takács Péter: a hatékony gyógyítás mellett törekedni kell az egészség védelmére is

A hatékony gyógyítás mellett törekedni kell az egészség védelmére, az élet megóvására is, az egészégügyi dolgozóknak pedig ebben példát kell mutatniuk - mondta a Belügyminisztérium (BM) egészségügyi államtitkára a Semmelweis-napi elismerések átadásán pénteken Budapesten.Takács Péter úgy fogalmazott, a díjazottak mind példaképek, mert elkötelezettek az egészség megőrzése mellett, tevékenységük irányt mutat, kitartásuk pedig erőt ad. A magyar példaképek közül kiemelte Semmelweis Ignácot, akinek az eredményei vitathatatlanok, hiszen anyák ezreinek életét mentette meg, a hangsúlyt azonban nem a gyógyításra, hanem a megelőzésre helyezte.
    

"Az orvostudomány ma már szinte csodákra képes, halálos kórokkal veszi fel a harcot", de a hatékony gyógyítás mellett törekedni kell az egészség védelmére, az élet megóvására" - emelte ki az államtitkár. Hozzátette, hogy ebben az egészégügyi dolgozóknak kell elöljárniuk, ezért indították el az országos kórházi egészségkihívást márciusban a kórházi dolgozók fizikális és mentális egészségének támogatására. A versenyen 654 csapatban több mint háromezer dolgozó vett részt, a kezdeményezés tehát sikeres volt, így szeretnék azt hagyománnyá tenni - mondta Takács Péter.
    

A Semmelweis-nap alkalmából Semmelweis Ignác-díjban négyen, Batthyány-Strattmann László-díjban tizenhatan részesültek, egy-egy ember kapta meg a Pro Sanitate díjat, valamint a Köz szolgálatáért érdemjel arany fokozatát, továbbá kiosztottak tizenkét miniszteri elismerő oklevelet is. A rendezvényen oklevelet vehettek át az országos kórházi egészségkihívás első tíz helyezettjének csapattagjai is.
    

Az egészségügyi államtitkárság kezdeményezésére 2011 óta munkaszüneti nap július 1-je, Semmelweis Ignác születésnapja az egészségügyi és az egészségügyben dolgozóknak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com