Takács Péter: a kormány nagyobb anyagi megbecsülést, jobb munkakörülményeket szeretne az egészségügyi dolgozóknak

A kormány célja egyértelmű: nagyobb anyagi megbecsülést, jobb munkakörülményeket szeretne teremteni az egészségügyi dolgozóknak - jelentette ki a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára a Facebook-oldalára kedden, a Semmelweis-nap alkalmából feltöltött videójában.Takács Péter azt mondta, a magyar egészségügy legnagyobb ünnepén az első szó a köszöneté: köszönjük az orvosoknak, ápolóknak, az egészségügyben dolgozóknak, hogy nap mint nap állhatatos munkával gondozzák a rájuk bízott betegeket.

A köszöneten túl a kormány célja egyértelmű: nagyobb anyagi megbecsülést, jobb munkakörülményeket szeretnénk teremteni az egészségügyi dolgozóknak - közölte az államtitkár, hozzátéve: az eddigi munkájukat is ez határozta meg. 2010 után átfogó kórházfelújítási programot indítottak, országszerte szakrendelőket, mentőállomásokat újítottak fel vagy építettek.

Úgy folytatta: orvosi és ápolói béremelést hajtottak végre, megszüntették a hálapénzt; 2010-hez képest az orvosok bruttó átlagbére 338 ezerről 2,2 millió forintra, az ápolók átlagbére 170 ezer forintról közel 800 ezer forintra nőtt.

Az államtitkár szavai szerint a béremelésekkel megfordították az orvosok és az ápolók elvándorlását: ma már majdnem kilencezerrel több orvos dolgozik Magyarországon, mint 2010-ben.

Az egészségügyi pályára készülő fiatalokat ösztöndíjakkal segítik, sorra modernizálják a kórházakat, az orvosi eszközöket, a betegellátást, bevezették az online időpontfoglalást - sorolta Takács Péter. Hangsúlyozta: az egészségügyre jövőre több mint 3900 milliárd forintot fordítanak, ami 280 milliárddal több, mint az idei összeg.

"Az egészségügyben mindig van mit tenni, tudjuk jól. A legkönnyebb kritizálni, levegőbe beszélni, hazudozni. Sőt, vannak politikusok, akik ennél is továbbmennek. Többmilliós brüsszeli fizetésért azon dolgoznak, hogy Magyarországon ne tudjuk folytatni a kórházak felújítását, fejlesztését" - fogalmazott Takács Péter. Megjegyezte, ezek a politikusok attól várják a hatalmukat, hogy rosszabb lesz a magyar betegeknek, egészségügyi dolgozóknak.

"Lelkük rajta! Mi folytatjuk tovább, azon leszünk, hogy a magyar orvosok, magyar egészségügyi dolgozók még nagyobb anyagi megbecsüléssel, még jobb munkakörülmények között gyógyíthassák a magyar betegeket" - mondta a videóban az államtitkár.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com