Takács Péter: az orvoskamara nem szűnik meg

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem szűnik meg, a MOK tovább folytathatja tevékenységét az új jogszabályi környezetben is - mondta el a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.Takács Péter közölte, az orvosi tevékenység végzésének három kritériuma - érvényes működési engedély (szakvizsgák megléte), a kötelező kamarai tagság és a foglalkozás-egészségügyi engedély - közül a parlament által elfogadott törvény csak a kötelező kamarai tagságot szünteti meg.
    

A kötelező kamarai tagság megszüntetésének az volt az oka, hogy "az elmúlt időszakban a kamara nem köztestületként, hanem politikai aktorként kezdett tevékenykedni" - tette hozzá. Azt mondta, a kamara olyan nyomásgyakorlási eszközöket választott és olyan nyomás alá helyezte a háziorvosokat, ami az új ügyeleti rendszer ellehetetlenítésével járt volna, ezzel pedig a közvetlen betegellátást veszélyeztette volna. "Ezt a kormány nem tartotta helyesnek, lépéskényszerbe kerültünk" - emelte ki Takács Péter.
    

Az egészségügyért felelős államtitkár kitért arra, hogy a kamara a szakmai érdekképviseletet a jövőben is végezheti, az etikai eljárásokat pedig az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) folytatja majd le. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte: egy etikai eljárás "nem egy baráti ejnye-bejnye", a legsúlyosabb esetben az orvost felfüggesztik, kizárják, tehát orvosként nem dolgozhat tovább. Az adott orvos betegei így ellátatlanul maradnak, és az orvos megélhetése is veszélybe kerül - tette hozzá.
    

Ezért fontos - folytatta -, hogy ezt a fajta etikai eljárást egy másik testülethez, az ETT-hez delegálja a törvény. Ez egy nagy múltú testület, és a tanácson belül már régóta működő kutatásetikai bizottságok mintájára most létrehoznak egy orvosetikai bizottságot is az ETT-n belül - ismertette Takács Péter. A törvény szerint az ETT egy új etikai kódexet alkot, ennek mentén fognak lezajlani az etikai eljárások is - tette hozzá.
    

Takács Péter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta: az orvosi kamara az utóbbi hetekben olyan átalakításokat kifogásol, amelyekre korábban írásban javaslatokat tett, az egészségügyi rendszer megújítását célzó jogszabályba a MOK számos javaslatát beemelték. "Ezek után vett a MOK kommunikációja egy 180 fokos fordulatot, és teljes offenzívába ment át" - fogalmazott az államtitkár.
    

Hozzátette: a kamara az ügyeleti rendszerről most is azt mondja, hogy az átalakítást szükségesnek és jónak tartja, de mégis nyomást gyakorol az ügyeletet ellátni akaró orvosokra. Takács Péter úgy értékelt: ezzel nem a kormányt, hanem az orvosokat helyezik nyomás alá és a betegellátást veszélyeztetik, ami komoly felelősség.
    

Arra a kérdésre, hogy a kamara elnökének, Kincses Gyulának mi a pontos célja, Takács Péter azt mondta: "ezt nehéz megfogalmazni, (...) én már nem tudok másra gondolni, mint hogy külső, politikai sugalmazásra teszi ezt".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com