Takács Péter: tovább javult az egészségügyi hozzáférés aránya Magyarországon az Eurostat szerint

Magyarországon az úgynevezett "kielégítetlen egészségügyi szükséglet" aránya a legalacsonyabbak közé tartozik az egész Európai Unióban, a szolidaritási elven működő társadalombiztosításnak és az ellátási szükségleteket figyelembe vevő egészségügyi ellátórendszernek hála - közölte az Eurostat adatai alapján a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára pénteken a Facebook-oldalán.Takács Péter "Tudatipari hisztériakeltés vs. valóság (ráadásul az Eurostat szerint)" című bejegyzésében hozzátette: ez azt jelenti, hogy az összes olyan esetben, amikor valakinek egészségügyi ellátásra lenne szüksége, a páciensek mindössze 1,4 százaléka nem fér hozzá az állapotának megfelelő ellátáshoz finanszírozási okból, a várakozási idők vagy az egészségügyi szolgáltatótól való távolság miatt.

"Hála a magyar egészségügyben dolgozóknak, a korábbi - egyébként szintén kiváló 1,6 százalékos - arányt sikerült még tovább javítani" - írta. Az államtitkár beszámolt arról is, hogy e tekintetben mindössze 4 tagállam előz meg minket: Ciprus, Málta, Csehország és Németország.

"Ki kell emelni azt is, hogy a vagyoni helyzet Magyarországon alig van hatással a hozzáférési esélyekre" - fogalmazott. Takács Péter hangsúlyozta: "bár jó úton járunk, hátradőlni nem lehet, cél a dobogó ebben is!"

Végül megjegyezte, "még mielőtt a kamuprofilok rákezdenek, hogy ez azért van, mert mindenki magánellátásba megy, még egy tényadattal terhelném őket": Magyarországon az összes egészégügyi ellátásnak mindössze 15,5 százaléka történik magánellátás keretében, ami bőven az uniós átlag alatt van.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com