Több mint száz egészségügyi dolgozót és szakorvost képeztek tovább a Pécsi Tudományegyetemen egy hároméves program keretében

Több mint száz egészségügyi dolgozó és szakorvos vehetett részt továbbképzéseken az elmúlt három évben egy közel háromszázmillió forintos európai uniós program keretében a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.Azt írták, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program támogatásának köszönhetően az egyetem fenntartásában működő Klinikai Központ (KK) dolgozói állománya minőségében és mennyiségében is javult, továbbá csökkent a hiányszakmák aránya.

    
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett pályázat - amely a humán erőforrás javítását, és az egészségügyben dolgozó munkatársak motivációjának fokozását tűzte ki célul - 281 millió forintos támogatást biztosított, ennek köszönhetően 96 egészségügyi szakdolgozó és 25 szakorvos továbbképzése valósult meg a PTE-n - részletezték.
    

A közleményben Sebestyén Andort, a KK elnökét, a program szakmai vezetőjét idézve aláhúzták: a hiányszakmának minősülő munkakörök arányának csökkentése és az egészségügyi képesítéssel rendelkezők megoszlásának növelése céljából nyújtották be pályázatukat. Az elnök kitért arra, hogy a pályázat segítségével a magasabb képzettséget szerző szakdolgozók ösztöndíjat is kaptak, valamint a megfelelő felkészülés érdekében munkaidő-kedvezményben is részesültek a képzés ideje alatt.
    

A projekt során az egészségügyi és orvostanhallgatóknak lehetőségük nyílt megismerni a betegellátás gyakorlati oldalát is, ők úgynevezett szimulációs oktatásokon vehettek részt. Utóbbi kapcsán megjegyezték: a korábbi időszak pályázati forrásainak köszönhetően a PTE egészségügyi szimulációs laboratóriuma korszerűsödött, így a legmodernebb orvostechnológiai eszközökön tanulhatnak a leendő egészségügyi szakemberek a baranyai megyeszékhelyen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com