Új betegazonosító rendszert alkalmaznak a keszthelyi és a hévízi kórházban

A betegbiztonság növelése érdekében új betegazonosító rendszert alkalmaznak, illetve korszerű higiéniás eszközöket szereztek be a keszthelyi és a hévízi kórházban - tájékoztatta a közös igazgatással működő két intézmény az MTI-t kedden.A Keszthelyi Kórház több mint 195 millió, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház pedig 186 millió forint európai uniós forrást nyert programjaihoz az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program pályázatán, a Széchenyi 2020 program keretéből.

    
A két egészségügyi intézményben a levegőfertőtlenítés érdekében költséghatékony működésű, plazmatechnológiás berendezést telepítettek, ami mérsékli a légúti eredetű fertőzések számát, használatával pedig a felületek újrafertőződése is jelentősen csökken. Érintésmentes fertőtlenítőszer-adagolókat szereltek fel mindkét kórházban, Hévízen ezen felül a kéz-, illetve a felületfertőtlenítés megfelelőségét ellenőrző UV-készüléket is működtetnek.
    

A hálózati vízellátó rendszer fertőtlenítéséhez környezetbarát, a szervezetre ártalmatlan klór-dioxidos vízfertőtlenítőt szerzett be a két intézmény. Keszthelyen az izolált kórtermek zárófertőtlenítéséhez környezetbarát automatát vásároltak, ami a kórterem és a benne lévő eszközök, valamint a levegő gyors és hatékony megtisztítását teszi lehetővé.
    

A keszthelyi és a hévízi kórház is új betegazonosító rendszert vezetett be. A páciensek a regisztrációkor QR-kóddal ellátott karszalagot kapnak, ami a kórlapon található személyes adatokat és a vizsgálati eredményeket kódolt formában rögzíti.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com