Új felsővezetők az országos gyógyszerészeti intézetben

Három új felsővezetőt neveztek ki az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetben (OGYÉI) - tájékoztatta az intézmény kedden az MTI-t.

A közlemény szerint az OGYÉI ellenőrzési és technológiai főigazgatóságát november 16-ától Nagy Szilárd vezeti, aki korábban az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkárságának kabinetfőnöke volt.

ogyi

Decembertől Skultéty László vezeti az intézet gazdasági főigazgatóságát. Ő 2002 és 2010 között a GKI-EKI Egészségügy-kutató Kft. ügyvezető igazgatója, majd az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) egyik szakmai igazgatója volt.

A gyógyszerészeti, valamint az élelmezés- és táplálkozástudományi főigazgatóságokat Szolyák Tamás vezeti december elsejétől. Szolyák Tamás 2008 és 2013 között a Novartis vezérigazgatója volt, közben betöltötte az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöki tisztét is. Később az ÁEEK egyik nagy TÁMOP-projektjének szakmai igazgatója volt.

MTI

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com