Új helyen és új géppel végzik a tüdőszűrést Zalaegerszegen

Halász Gabriella arról számolt be, hogy eddig a kórház külső, pózvai városrészben lévő telephelyén, egy 14 éves, gyakran meghibásodó géppel végezték a tüdőszűrést.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) által biztosított több mint 33 millió forintból új berendezést vásárolt a zalaegerszegi intézmény, amelynek központi, Zrínyi úti telephelyén állították üzembe az új diagnosztikai eszközt, így szeptembertől már itt fogadják a pácienseket. A zalai megyeszékhely kórházában az új tüdőröntgengép beszerzésén kívül az elmúlt hónapokban a teljes intézményt kamerarendszerrel látták el, szigetelték a diagnosztikai épület tetőzetét, továbbá új liftet állítottak üzembe az I. belgyógyászati osztálynak és a fertőző osztálynak helyet adó épületben.



A főigazgató elmondta: négy év alatt mintegy 23 millió forintot takarítanak meg azzal, hogy a vagyon- és személyi biztonság növelése érdekében az eddigi 25 kamera mellé további 84-et szereltek fel a kórház területén, ezzel ugyanis megspórolják a külső őrző-védő szolgálat biztosításának költségeit. A tetőszigetelés költségével együtt 15 millió forintos beruházást az ÁEEK pályázati forrásából tudták megvalósítani, és a fenntartó 28 millió forintos támogatása fedezte az új lift beszerelését is.

Vigh László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője mindehhez hozzátette: a zalaegerszegi intézményben az elmúlt öt-hat évben már több mint kilencmilliárd forint értékű beruházás zajlott. Mindez nemzetgazdasági szempontból is fontos, hiszen a kórháznak az a feladata, hogy a betegek minél hamarabb visszatérhessenek a családjukhoz és a munkájukhoz.

MTI

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com