Új rendelőépület készült el Szegeden

Egy egykori óvoda átalakításával, 550 millió forintos beruházással új rendelőépület készült el Szegeden, a 11 ezer embert ellátó létesítményt csütörtökön adták át.Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester azt mondta, a két Gáspár Zoltán utcai épület átalakítására európai uniós támogatásból 300 millió forintot használt fel az önkormányzat, saját forrásból pedig további 251 millió forintot biztosított a fejlesztése.

    
Az új létesítményben négy felnőtteket ellátó háziorvos, két házi gyermekorvos, négy fogorvos, valamint hat védőnő rendel, együtt 11 ezer szegedi egészségügyi alapellátásáról gondoskodnak - közölte a politikus. Az ingatlant úgy alakították át, hogy az épületrészekben az előírásoknak megfelelően elkülönüljenek a felnőtt, gyermek- és fogorvosi rendelők, valamint a védőnői szolgálat akadálymentesen megközelíthető helyiségei.


Az épületeken energetikai korszerűsítést is végeztek: a homlokzatok, a tetők és a padlók hőszigetelést kaptak, kicserélték a nyílászárókat, a fűtési és világítási rendszert átalakították. A projektben orvosi eszközöket és bútorokat is beszereztek. A polgármester emlékeztetett rá, az elmúlt három évben az önkormányzat 1,4 milliárd forintot fordított az egészségügyi infrastruktúra fejlesztésére hat helyszínen, ezek egyikeként Kiskundorozsmán új egészségházat épült.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com