Újfajta szívbillentyűműtétet végeztek el Szegeden

Új, a mellkas nagy kockázattal járó megnyitását kiváltó szívbillentyűműtétet végeztek el két alkalommal az elmúlt hetekben a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Invazív Kardiológiai Részlegén - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága pénteken az MTI-t.A közlemény szerint a kéthegyű szívbillentyű - mitralis billentyű - elégtelensége, a vitorlák nem megfelelő záródása jelentősen megterheli a tüdő keringését és hozzájárul a tüdővizenyő felszaporodásához, amely fulladással járó, súlyos kórképhez vezethet. Az ebben az esetben szükséges eljárást, egészen a legutóbbi időkig, csak óriási megterheléssel és kockázattal járó, nyitott szívműtéttel lehetett megvalósítani.
    

Az egyetem orvosai egy speciális eszköz segítségével, a mellkas megnyitása nélkül, katéteres úton szüntették meg a rendellenességet. Az SZTE technológiai fejlesztéseinek köszönhetően, a combhajlati visszér felől a szív bal pitvarába juttatott eszközzel, folyamatos szívultrahangos ellenőrzés mellett, a mitralis billentyű két, rosszul záródó vitorláját összefogták, így csökkentve, illetve megszüntetve a kamrából a pitvar felé kórosan visszaáramló vér mennyiségét - idézte a közlemény Ruzsa Zoltán részlegvezető főorvost, aki Jambrik Zoltánnal közösen, idén tavasszal már a második ilyen műtétet hajtotta végre. A szegedi orvosi csapatot Gellér László, a Semmelweis Egyetem (SE) professzora segítette tapasztalatával az intervenció során.
    

A beavatkozás után a mitralis billentyű súlyos fokú elégtelensége megszűnik, így a beteg ezt követően jobban terhelhető lesz, a jelentős fulladást előidéző tüdővizenyő fenyegetése nagymértékben csökken. Hasonló beavatkozást korábban Magyarországon mindössze három helyen - a Semmelweis Egyetem, a Gottsegen György Országos Kardiológiai és Vaszkuláris Központban és a Debreceni Egyetemen - végeztek.
    

A technológia fejlődésével egyre több olyan szívbetegség katéteres módszerrel történő gyógyítására nyílik mód, amely miatt korábban nyitott szívműtétet kellett végezni. Az aortabillentyű szűkületének katéteres kezelése már a mindennapi rutin része az SZTE-en, míg a kéthegyű billentyűn végzett ilyen beavatkozások száma a közelmúltban kezdett növekedni világszinten. A katéteres technikák alkalmazása azonban nem minden betegnél és szívbetegség esetén lehetséges, annak kiválasztása jelentős tapasztalatot igénylő, orvosi feladat - magyarázta Varga Albert, az SZTE Belgyógyászati Klinika Kardiológiai Centrumának vezetője.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com