Újra fix CT működik az ajkai kórházban

Új computer tomográf (CT) kezdte meg működését az ajkai Magyar Imre Kórházban, ahol a korábbi berendezést júliusban leállították.Nagy Zoltán, a kórház főigazgatója csütörtökön az intézményben tartott sajtótájékoztatón elmondta: az úgynevezett tizenhat szeletes CT révén az ajkai és a környékbeli betegek gyors és szakszerű diagnosztikai készülékhez jutottak.

A főigazgató kiemelte, a berendezés a daganatos betegségek korai felismeréséhez, baleseti és ideggyógyászati vizsgálatokhoz is szükséges. Hozzátette: a készülék a kórház tulajdonába került. Fenyvesi Zoltán (Fidesz-KDNP), a Veszprém megyei önkormányzat alelnöke felidézte: július elején az országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkárság határozata értelmében leállították a korábbi CT működését annak kora és képminőségi korlátai miatt betegbiztonsági okokból.


Hozzátette, rövid ideig a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban látták el a betegeket, július 24-től pedig ideiglenesen egy mobil CT-vel végezték a vizsgálatokat az ajkai kórházban. Az átmeneti időszakban - amint azt a kórház főigazgatója is megerősítette - egyetlen vizsgálat sem maradt el. Fenyvesi Zoltán arról is beszélt: ma Magyarországon 104 CT és 65 MR berendezés működik, 2010 óta az előbbiek száma 42 százalékkal, az utóbbiaké 117 százalékkal nőtt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com