Urológus: 50 éves kor fölött évente ajánlott a szűrővizsgálat

Ötvenéves kor fölött évente ajánlott az urológiai szűrővizsgálat - mondta Kubik András urológus az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.A szakembert azzal kapcsolatban kérdezték, hogy idén novemberben is elindították a prosztatarák szűrővizsgálatainak fontosságára felhívó akciót, a Movembert, amelynek keretében bajuszt növesztenek a férfiak. Az M1-en elhangzott: évente 4 ezer új beteget diagnosztizálnak prosztatarákkal, s 1500-an életüket vesztik a betegség következtében.

   
Kubik András urológus azt mondta: ha valakinek panaszai vannak - például vizeléssel kapcsolatos problémák, merevedési funkcióval kapcsolatos zavarok -, illetve ha a családban előfordult prosztatarák, akkor 40 éves kor fölött is ajánlott a szűrővizsgálat. Kitért arra is, hogy bár a férfiak tartózkodnak az urológiai vizsgálattól, az nem tart tovább 10 percnél. Bejelentkezés nélkül bármelyik férfi elmehet a területileg illetékes szakrendelőbe urológushoz. Kubik András kiemelte: ha időben felismerik a - szervre lokalizált - prosztatarákot, akkor jók a gyógyulás esélyei.
   

Honti Dániel, a MentsManust Mozgalom alapítója és a Movember Magyarország Egyesület elnöke elmondta: folyamatosan érkeznek hozzájuk a megkeresések arra vonatkozóan, hogyan lehet támogatni az akciót, illetve hogy hova lehet elmenni szűrővizsgálatra. Szólt arról is: van egy úgynevezett ProsztataKommandó nevű szolgáltatásuk, amelynek keretében országszerte PSA-mérést végeznek. Ez egy fájdalommentes szűrés, két csepp vérből végzik - emelte ki Honti Dániel, hozzátéve: az a tapasztalat, hogy ha valaki itt pozitív eredményt kap, akkor jobban rá lehet venni arra, hogy menjen el urológushoz további vizsgálatra.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com