Valótlan szakvélemények kiállításáért öt év börtönre ítéltek egy orvost Szolnokon

Öt év börtönre  és több mint egymillió forint pénzbüntetésre ítélt első fokon pénteken a Szolnoki Törvényszék egy ortopéd szakorvost, aki hivatali kötelezettségét megszegve 1429 esetben állított ki az egészségkárosodás súlyos fokát és végleges voltát a valósággal ellentétesen tartalmazó elsőfokú ortopéd szakorvosi véleményt a hozzá fordulók, azaz további 85 vádlott részére.A bíróság a korábban a jászberényi kórházban dolgozó doktornőt, az ügy elsőrendű vádlottját 40 rendbeli bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás, 7 rendbeli hivatali vesztegetés és 1429 rendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre és 1 millió 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, emellett a közügyektől 5, míg az orvosi foglalkozás gyakorlásától 10 évre eltiltotta.

    
A jelenleg 78 éves orvos a nem jogerős ítélet szerint a börtönbüntetés fele részének letöltése után feltételes szabadságra bocsátható. Az orvos 85 vádlott-társa a nem jogerős ítélet szerint az orvos által kiállított valótlan tartalmú szakvélemények felhasználásával jogosulatlanul jutott hozzá a súlyos egészségkárosodott személyek után járó költségvetési támogatáshoz.
   

Az ügy másodrendű vádlottját - aki amellett, hogy az orvos által kiállított valótlan tartalmú szakvélemény felhasználásával maga is jogosulatlanul vett fel költségvetési támogatást, "ügyfeleket" is hozott az orvosnak - 15 rendbeli, részben bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás és 66 rendbeli felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt 3 év börtönbüntetésre ítélte és 3 évre eltiltotta a közügyektől a bíróság.
    

A többi vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést, pénzbüntetést vagy megrovást szabtak ki. Az ítélet nem jogerős. Az ügyész 3 napot kért annak eldöntésére, hogy kíván-e fellebbezni. Az ítélethirdetésen jelenlévő vádlottak többsége azonban fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com