Változhat a jogosítványhoz köthető orvosi vizsgálatok életkorra vonatkozó szabálya

Egy új rendelettervezet értelmében a jövőben változhat a jogosítványhoz szükséges egészségügyi alkalmassági vizsgálat életkorra vonatkozó szabálya, kötelezővé tennék az újszülöttkori hallásvizsgálatot, valamint részletesen szabályok olvashatók a háziorvos-választással kapcsolatban, és változik a rendezvények egészségügyi biztosítása is.

eüA kormány honlapján olvasható - tizenhárom rendeletet módosító - új rendeletegyüttes szerint a jogosítványhoz szükséges orvosi igazolás tekintetében változtat a rendelet az életkoron. Az új szöveg értelmében az 50 év alattiaknak tíz évig, a 50. életévet betöltött, de a 60. életévét még be nem töltöttek esetében öt évig lenne érvényes az orvosi vizsgálat.

(A korábbi rendelkezés a 40. életkort vette alapul mindkét esetben.) A tervezet szerint továbbá a jövőben egészségi alkalmatlanságot kell megállapítani nemcsak akkor, ha a kérelmező alkoholfüggőségben szenved, "hanem akkor is, ha nem képes tartózkodni az egyidejű alkoholfogyasztástól és vezetéstől."

A rendelettervezet jövő év január elsejétől bevezetné a kötelező újszülöttkori hallásvizsgálatot, és a foglalkoztathatósági szakvélemény a kiállításától számított - korábbi egy helyett - két évig lesz érvényes.

A háziorvos-választás és az orvos általi betegfogadás szabályait is rendezné a tervezet, eszerint a háziorvos köteles ellátni az ellátási területén lakó hozzá bejelentkezett és általa elfogadott biztosítottakat.

A háziorvosnál jelentkezni kell, aki nyilvántartásba veszi a beteg taj-számát és igazolást állít ki a jelentkező személy részére arról, hogy háziorvosi ellátását vállalta. Az igazoláson fel kell tüntetni a háziorvos nevét, a háziorvosi szolgáltató rendelőjének címét és telefonszámát.

A orvos a jelentkezést elutasíthatja, de csak különösen indokolt esetben teheti ezt, azonban abban az esetben is el kell látnia a területén lakó beteget, ha az más háziorvost nem választott és ellátatlansága az egészségét károsító vagy a gyógyulást lassító állapotromláshoz vezetne.

A tervezet értelmében évente egy alkalommal indokolás nélkül, ezen túlmenően indokolt esetben lehet átjelentkezni másik háziorvoshoz. Indokolt az átjelentkezés a tartózkodási hely megváltozása esetén, illetve minden olyan esetben, amikor a választott orvos felkeresése akadályba ütközik.

A jelentkező, illetve átjelentkező személy egészségügyi törzskarton kivonatát az érintett személy beleegyezése nélkül más háziorvosnak átadni nem lehet. Az érintett személy hozzájárulását kell vélelmezni, ha a választott háziorvos feladatait annak körzetében (rendelőjében) időlegesen vagy véglegesen más orvos látja el, továbbá háziorvos-választás elősegítésére a települési önkormányzat jegyzőjének közzé kell tennie a háziorvosi körzetek területi elhelyezkedését, valamint a körzetek lakosságának orvosi alapellátását végző háziorvosok nevét és képesítési adatait.

A több rendeletet módosító dokumentum rögzíti az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) feladatát a különböző rendezvények egészségügyi biztosításával kapcsolatban.

Eszerint az OMSZ látja el az állami rendezvények, az európai vagy nemzetközi sportrendezvények, az autómotor-, illetve lovassport-rendezvények, az egyidejűleg több helyszínen megvalósuló szabadtéri rendezvények, a kiemelt védelemben részesülő diplomáciai személyek vagy csoportok belföldi látogatását kísérő rendezvények, az előre láthatóan 10 000 ember egyidejű részvételét meghaladó szabadtéri fesztiválok, a mentőhelikopter készenlétét követelő rendezvények, a nemzeti ünnepek, valamint a kiemelkedő fontosságú rendezvények előkészítésének és lebonyolításának rendjéről szóló kormányhatározat szerinti rendezvények egészségügyi biztosítását.

Ezen rendezvények egészségügyi biztosításáért – kivéve a nemzeti ünnepeket - az OMSZ által meghatározott térítési díjat kell fizetni, mely a mentőszolgálat bevétele lesz. A rendelettervezet továbbá meghatározza azokat a tarifákat is, amiket a mentési tervek elkészítésében való – ugyancsak kötelező – OMSZ-részvételért fizetniük kell a szervezőknek.

MTI

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com