Védőnők szövetsége: Márki-Zay Péter megalázó és sértő kijelentést tett a védőnőkre

Megalázó és sértő kijelentést tett Márki-Zay Péter, a volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt a védőnőkre, annak nincs semmilyen szakmai és tényalapja - mondta a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének elnöke csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.A műsorvezetőnek arra a felvetésére, hogy Márki-Zay Péter a világon egyedülállónak számító védőnői hálózat felszámolását helyezte kilátásba még a kampányban, Várfalvi Marianna közölte, a magyar védőnők 107 éve dolgoznak minden településen a családokért, ráadásul azokért, akik az adott élethelyzetükben támogatásra, segítségre szorulnak.
    

"A védőnői szolgálat folyamatosan fejleszti magát (...) mindig az aktuális családi helyzeteknek megfelelően. Mi ott vagyunk a családokban, a családok bizalmasai vagyunk, minket minden kérdéssel meg lehet keresni" - hangsúlyozta a szakember, hozzátéve, hogy ezért esett rosszul neki az, amit Márki-Zay Péter mondott a védőnőkről.
   

Hozzátette, hogy a védőnők teljesítménye is mellettük szól, hiszen Magyarországon minden gyermek be van oltva, minden újszülöttet meglátogatnak, minden várandós nőt gondoznak, sőt az Ukrajnából menekült anyákat is fogadják.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com