Végéhez közeledik a hévízi és keszthelyi kórház milliárdos beruházása

Szeptember végére fejeződik be a hévízi és a keszthelyi kórház közös, csaknem egymilliárd forintos fejlesztése, amelynek eddigi eredményeit bemutatva kedden Hévízen, majd Keszthelyen tartottak sajtótájékoztatót.

Kvarda Attila, a két intézmény főigazgatója elmondta: több mint 953 millió forintból valósul meg a Keszthelyi Kórház, valamint a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház építészeti munkákat és eszközbeszerzéseket is tartalmazó korszerűsítése.

00

Hévízen az újonnan kialakított rendelők és kezelőhelyiségek jó részét már használják a betegek, Keszthelyen pedig szeptember közepére várják, hogy az új CT-berendezés és a két digitális röntgenkészülék megérkezik.

A főigazgató kifejtette: a két kórház funkcióit részben egyesítő, közös informatikai rendszert kiépítő, továbbá a modern gyógyászati eljárásokat bővítő beruházás része a költséghatékonyság megteremtése is. Mindezek keretében Hévízen, a fedett fürdő épületében új orvosi rendelőket alakítottak ki, 42 ágyasra bővítették a fizioterápiás kezelőt, az infúziós és injekciós kezelésekhez új helyiséget nyitottak, és új helyre költöztették a korszerűsített laboratóriumot is.

A közel egymilliárdos beruházáson felül a kórház saját, mintegy 150 millió forintos forrásából felújítják a fedett fürdő több évtizeddel ezelőtt épített fogadócsarnokát is várhatóan az év végére - jelezte Kvarda Attila.
Keszthelyre már megérkeztek a központi sterilizáló új gépei, üzembe állították a most beszerzett laboratóriumi eszközöket, továbbá a kardiológiai, nőgyógyászati és hasi ultrahangot. Elkészült a CT és a digitális röntgen helyisége, ahová a következő hetekben állítják be a berendezéseket.

A több mint 400 ezer beteget ellátó körzetben működő két kórház modernizálása révén Zala megyében - Zalaegerszeg és Nagykanizsa mellett - már minden kórházban lesz CT. A Balaton környékén pedig Veszprém és Siófok után a nyugati medencében is lesz korszerű képalkotó készülék - tette még hozzá a főigazgató.

MTI

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com