Vizsgálat nélkül küldték haza az idős nőt a sürgősségiről, másnap meghalt

Újabb döbbenetes eset borzolja a kedélyeket a magyar egészségügyi ellátásban. Egy idős nőt vizsgálat nélkül küldtek haza a Honvédkórház sürgősségijéről, az asszony másnap meghalt.

A beteget a háziorvosa küldte be vérmérgezés gyanújával a sürgősségire, azonban onnan vizsgálat nélkül fél óra múlva hazaküldték. A kórházban azt közölték, hogy a háziorvos beavatkozása szakmaiatlan volt. – számolt be róla az RTL Klub Híradója.



A nő állapota rohamosan romlani kezdett és reggelre ébreszthetetlenné vált. Másodszorra is bekerült a sürgősségire, de már nem tudtak rajta segíteni. A háziorvos vérmérgezés gyanúja beigazolódott.

A háziorvos Dr. Mateisz Erzsébet levelet írt a kórháznak, amelyben vizsgálatot kért azzal kapcsolatban, hogy megfelelő ellátást kapott-e a betege.

A kórház azonban a háziorvos kérését elutasította azzal az indokkal, hogy a háziorvosnak nincs joga betekinteni a dokumentációba és így nem indokolt a vizsgálat.
Dr. Mateisz Erzsébet azonban ezt nem hagyta annyiban és nyílt levelet írt a Honvéd Kórház Főigazgatójának k Dr. Tamás Róbert orvos dandártábornok úrnak.



A nyílt levélben, amelynek címe No-go zóna Budapesten - azt írja:
"A kivizsgálás azért szükséges, mert egy beteget a rendelkezésre álló dokumentumok szerint egyik napon az Ön által vezetett kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályán (SBO) ellátás és kivizsgálás nélkül hazaküldtek, majd a beteg másnap komatózus állapotban került vissza a sürgősségi osztályra, ahol az intenzív kezelés ellenére elhalálozott."
Ezután a fenti eset kapcsán kérte a vizsgálatot, mivel megítélése szerint egyértelműen tetten érhető az orvosi negligencia.



Ezt követően részletesen beszámolt az esetről, amely során páciensét bevitték a Honvédba, de vizsgálatok nélkül hazaküldték.
Szerinte "akit orvos utal az SBO-ra, az a minimum elvárás, hogy a kolléga iránydiagnózisát figyelembe véve, egyszerű fizikális vizsgálattal felmérjék az állapot súlyosságát."
A doktornő úgy látja, hogy bizonyított az, hogy a kórházban nem látták el a beteget és nem megalapozottan állították meg a beutalás indokolatlanságát.
A nyílt levelének azért adta azt a címet, hogy "no go zona, ahova belépve nem biztosítanak a törvények védelmet, kiszolgáltatott, megfélemlített betegek várakoznak, remélve sorsuk jobbra fordulását. De, amíg az SBO vezetőjének, és az orvosigazgatónak nem az emberek élete, egészségük javítása az elsődleges, addig nem tudom a betegeimet beküldeni, ez egyszerűen ellentétes az orvosi eskümmel" – írja a háziorvos.


Forrás: 24.hu, rtl.hu

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com