Vöröskereszt: a véradók a járvány alatt is kitettek magukért

A koronavírus-járvány kezdete óta a véradók a veszélyhelyzeti korlátozások alatt is hozzájárultak a vérkészlet megfelelő szinten tartásához - írta a Magyar Vöröskereszt a véradók napja alkalmából hétfőn közzétett, az MTI-hez is eljuttatott közleményében.A humanitárius szervezet arra ösztönöz mindenkit, hogy az elkövetkező hónapokban is menjen el vért adni, hiszen nyáron rendszerint csökken a véradók aktivitása. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Vöröskereszt (IFRC) által 2004-ben indított kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a biztonságos, ellenőrzött vér fontosságára, egyben világszerte köszönetet mondjon az önzetlen segítőknek.

    
A Magyar Vöröskereszt hagyományteremtő jelleggel folytatja a tavaly indult "Véradók fája" kezdeményezést, idén Esztergomban ültetnek el egy különleges, vörös levelű oszlopos vérjuhart, jelképezve a véradást, valamint az önkéntes véradók önzetlenségét. Hozzátették: ezen a napon országszerte 47 helyszínen várják a véradókat.
    

Közölték azt is: a június 14-ei világnaphoz kapcsolódóan húsznapos véradókampányt indítanak a Hotel Hero és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségével közösen. Június 10-30. között országszerte 15 szálloda nyitja meg kapuit a véradók számára, üzemel különleges véradóhelyszínként. Vért bárki adhat, aki egészségesnek érzi magát és elmúlt már 18 éves, de még nem töltötte be a 65. életévét. A véradó helyszínek és időpontok, valamint a véradással kapcsolatos összes információ megtalálható az Országos Vérellátó Szolgálat és a vöröskereszt honlapján.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

Rohadó, rozsdás mentőautóval járnak a mentősök Borsodban

Rohadó, rozsdás mentőautóval járnak a mentősök Borsodban

A mentődolgozóknak a munkáltató annyit mondott a problémára, hogy akkor menjenek lassabban.

http://ujhazak.com