Zombor: az egészségügyi rendszer átalakításában fontos szerepet kap a népegészségügy (2. rész)

A népegészségügyi szűrések szorosan kapcsolódnak majd a jövőben az ország egészségügyi rendszerének megújítását és átalakítását szolgáló lépésekhez - mondta az egészségügyért felelős államtitkár szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

ANTSZZombor Gábor hozzátette, a kormány előtt lévő, egészségügyre vonatkozó stratégia kifejezetten népegészségügyi szemléletű. Az elkövetkező négy év fontos feladata lesz azon megelőzési programok kiterjesztése és finanszírozása, amelyek a teljes lakosságra vetítve népbetegségnek számítanak.

Az államtitkár elmondta, az alapellátás fontos részét fogja képezni a foglalkozás-, illetve az iskola-egészségügyi ellátás, összességében pedig fenntartható, a népegészségügyi célokat támogató ellátórendszer kialakítását tervezik.

Arra a kérdésre, hogy az alapellátás, illetve a háziorvosi ellátás mennyivel több finanszírozást kap, Zombor Gábor azt felelte, a jövő évi költségvetés tervezése folyamatban van, végleges számok még nincsenek, azonban annyit hozzátett: "az ágazat erre plusz forrásokat irányoz elő."

Az egészségügyért felelős államtitkár úgy fogalmazott, jelentős személetbeli, strukturális és finanszírozási átalakítás várható, amelyben kifejezetten motiválni szeretnék a háziorvosokat abban, hogy aktívabban vegyenek részt a definitív ellátásban.

Zombor Gábor a változásokról annyit elárult, hogy a jelenleg az E-alapon belül az egyes ellátási módokat finanszírozó kasszák átjárhatóak lesznek, továbbá azt szorgalmazza, hogy a háziorvosoknál egységes foglalkoztatási, szerződtetési feltételek legyenek.

Paller Judit megbízott országos tisztifőorvos bejelentette, hogy az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) programot indított a szűrővizsgálatok megújítására, amelyre egymilliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre.

A program két részből áll; a következő hónapokban az erre felkészített védőnők országszerte majdnem ezer kistelepülésen végeznek méhnyakszűréseket, Csongrád megyében pedig 13 ezer ember vehet részt ingyenes vastagbélszűrésen.

A szakember a méhnyakszűrési program kapcsán kiemelte, hogy az eddig pilot programként indult védőnők által elvégezhető vizsgálat idén júliusban vált országossá, a lényege, hogy azokon a településeken, ahol a lakosságszám nem éri el az ötezret, a védőnő is levehesse a szükséges kenetet a vizsgálathoz.

A programba 2400 védőnő jelentkezett és majdnem háromszáz szülész-nőgyógyász szakorvos pedig azt vállalta, hogy a gyakorlati képzést nyújtja. A projekt a méhnyakszűréshez nemcsak a képzést, hanem a szükséges infrastruktúrát (szűrési, kenetvételi csomag, vizsgálószék, stb.) is biztosítja.

A program indulása óta 17 ezer nővel vették fel a kapcsolatot és több mint négyezer szűrést végeztek el.
Koiss Róbert, a program szakmai vezetője elmondta, Magyarországon a méhnyakrák okozta halálozás igen magas összehasonlítva a többi uniós országéval; évente nagyjából négyszázan halnak bele ebbe a betegségbe Magyarországon.
Emlékeztetett, a védőnői méhnyakszűrés mintaprogramja 2009-ben indult, és a megszerzett kedvező tapasztalatok miatt terjesztették országossá.

A vastagbélszűrésről a szakorvos elmondta, a program idén júliusban indult és 2015 májusáig tart, célja pedig elsősorban olyan szervezési és szűrési modell kipróbálása, amely megvizsgálja, hogyan lehet hatékonyan elérni, mozgósítani és szűrni az érintett lakosságot.

A Csongrád megyében induló kísérleti programra 115 háziorvos jelentkezett, és az 50-70 év között lakosok fognak "behívót" kapni a szűrővizsgálatra.

MTI

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com