Egy éve lejárt műszakival és több tarifacsomaggal dolgozó áltaxis ellen indult eljárás

Egy éve lejárt műszakival, több tarifacsomaggal és engedély nélkül dolgozott taxisként egy férfi, eljárást indítottak ellene - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.Azt írták: a taxist március 16-án az Erzsébet téren ellenőrizték a rendőrök. A sárga autón taxijelzés és -rendszám volt, a járművön feltüntették a független szolgáltató feliratot, valamint - a hivatalos áraktól több ponton jelentősen eltérő - díjszabást.
    

Mint kiderült: az áltaxisnak volt olyan tarifacsomagja, amely 12 200 forintról indult. Az idős sofőr azt mondta a rendőrnek, hogy nem végez személyszállító szolgáltatást, ennek azonban a jármű külső jegyein túl az is ellentmondott, hogy viteldíjkijelző, pénztárgép és POS terminál működött az autóban, illetve több utastájékoztatót is elhelyeztek.
    

Az ellenőrzésen kiderült, hogy sem a férfi, sem autója nem rendelkezett a taxizáshoz szükséges engedéllyel, a kocsinak ráadásul több mint egy éve lejárt a műszaki engedélye. A férfi azt mondta a rendőröknek: a taxijelzés csak azért van, hogy használhassa a buszsávot. A férfi a lejárt műszaki miatt helyszíni bírságot kapott, a személyszállító szolgáltatással összefüggő szabályok megszegése miatt közigazgatási eljárás indult ellene, és a helyszínen elvették az autó rendszámát - közölte a rendőrség.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com