Egy férfi megölte két fiát, majd önmagával is végzett Hevesen

Egy férfi megölte két kisfiát, majd önmagával is végzett Hevesen - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szombaton.policeA rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint a rendőröket a mentősök értesítették szombat reggel, hogy egy hevesi családi házban három holttestet találtak.

Az orvosszakértő elsődleges megállapítása szerint a 6 és 12 éves kisfiú halálát idegenkezűség okozta. A 35 éves férfi önkezűleg vetett véget életének, a rendőrök az egyik szobában megtalálták a férfi búcsúlevelét - közölték. A tájékoztatás szerint a megyei rendőrség a két gyermek halála miatt emberölés gyanúja miatt rendelt el nyomozást, a férfi halála miatt közigazgatási hatósági eljárást indított.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tűző napon parkoló kocsiba zárva hagyta gyerekét egy anya Fóton

Tűző napon parkoló kocsiba zárva hagyta gyerekét egy anya Fóton

Rendőrök mentek a nő után, aki a kisebb gyerekével vásárolni ment a fóti áruházba.

Jogsi nélkül akarta külföldi kirándulásra vinni a diákokat egy buszsofőr

Jogsi nélkül akarta külföldi kirándulásra vinni a diákokat egy buszsofőr

Budapesten a szülők akadályozták meg, hogy a sofőr a gyerekeiket elvigye a külföldi álomútra.

Nem engedik a ballagásra az Asperger-szindrómás fiút egy pesti iskolában

Nem engedik a ballagásra az Asperger-szindrómás fiút egy pesti iskolában

Megdöbbentő és szomorú levelet írt egy édesanya nyolcadik osztályos gyermekéről.

Autóstul repült be a pékségbe a 66 éves dabasi nő - fotók

Autóstul repült be a pékségbe a 66 éves dabasi nő - fotók

Az idős nő a pékség előterébe csapódott be, egy ember megsérült a balesetben.

Kiakadtak a netezők a győri plázában mutogatott kisoroszlánon

Kiakadtak a netezők a győri plázában mutogatott kisoroszlánon

A Facebookozók szétszedték a győri pláza posztját az újonnan hozott kedvencükről.

Vizes volt a család, ezért nem vette fel őket a pesti taxis az özönvízben

Vizes volt a család, ezért nem vette fel őket a pesti taxis az özönvízben

Egy pesti taxis emberségből elégtelenre vizsgázott egy kisgyerekes családdal szemben.

Frontális ütközés történt Debrecennél, egy ember életét vesztette

Frontális ütközés történt Debrecennél, egy ember életét vesztette

Az egyik autóból a motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés.

Pénzt ajánlott az erőszakolónak, így megmenekült a debreceni lány

Pénzt ajánlott az erőszakolónak, így megmenekült a debreceni lány

Így történt az eset a vádirat szerint.

Megrázó: élve elásott újszülött kiscicákat mentettek meg – videó

Megrázó: élve elásott újszülött kiscicákat mentettek meg – videó

Az Állatmentő Szolgálat Alapítvány döbbenetes esetről számolt be a Facebookon.

Feltehetően gyógyszerezheti a kolduláshoz használt kutyát  a  debreceni banda

Feltehetően gyógyszerezheti a kolduláshoz használt kutyát a debreceni banda

A debreceniek aggódnak az állatért, kétségbeesetten próbálnának segíteni.

http://ujhazak.com