Egy héten belül három visszapillantó-törés miatt emeltek vádat Pécsen

Egy héten belül három olyan ügyben emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség, amelyekben "közlekedési nézeteltérések" miatt autók visszapillantó-tükreit törték vagy rúgták le.A Baranya Megyei Főügyészség közleményei szerint tavaly novemberben két férfi Pécsen a piros lámpánál szállt ki a kocsijából és kezdett trágárul vitatkozni a mögöttük közlekedő autóban utazó férfival és nővel. Amikor a lámpa zöldre váltott, a vádlott egy mozdulattal lerúgta a visszapillantó tükröt, amellyel 75 ezer forintos kárt okozott. Ellene garázdaság miatt emeltek vádat.

Egy másik esetben a közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki februárban egy "családi rendezvényről" tartott hazafelé ittasan. Az ügyészség szerint a vádlott egy családi ház udvaráról még egy sportcipőt is ellopott, majd utca közepén folytatta útját. Ott egy autó csak fékezve és a szembelévő sávba sorolva tudta kikerülni, ezért a sofőr rádudált az ittas vádlottra. A férfi válaszul súlyos táskáját meglendítve letörte a gépkocsi jobboldali visszapillantóját.


Egy másik közlemény szerint Pécsen, egy belvárosi kereszteződésnél áprilisban történt koccanás után kezdett el fenyegetőzve kiabálni egy férfi a mögötte lévő autó sofőrjével, miközben tenyérrel a kocsi tetejét és szélvédőjét ütötte és lerúgta egyik visszapillantóját - ismertették. Ellene is garázdaság miatt emeltek vádat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com