Egy hónap alatt 252 embert fogtak el a rendőrök Budapesten

A rendőrök több mint 11 ezer embert igazoltattak, 252-t elfogtak, 195-öt előállítottak, illetve 64 biztonsági intézkedést hajtottak végre a fővárosban az átfogó rendészeti fellépés első hónapjában - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.Azt írták: az átfogó rendészeti fellépést az elmúlt hónapok tapasztalataira építve indították. A július közepén meghirdetett akcióban Budapest több pontján hajtottak végre célzott közterületi ellenőrzéseket a közbiztonsági adatok, valamint lakossági és önkormányzati jelzések alapján a BRFK, a Készenléti Rendőrség, az önkormányzati rendészeti szervek, a polgárőrök és más partnerek részvételével - tették hozzá.

A tájékoztatás szerint az elfogottak és előállítottak között rablás, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények, garázdaság és lopás elkövetői is voltak, emellett körözött személyekkel és ittas járművezetőkkel szemben is intézkedtek. A rendőrök 284 esetben szabtak ki helyszíni bírságot, emellett közigazgatási bírságot is alkalmaztak, további 130 esetben szabálysértési, 111 esetben pedig büntetőfeljelentést tettek - ismertették.

Azt is jelezték, hogy biztonsági intézkedésekre többek között egészségügyi segítségre szoruló emberek érdekében volt szükség. Hangsúlyozták: a közterületeken jelentkező problémák hátterében sok esetben összetett társadalmi, szociális és egészségügyi tényezők is állnak, amelyek tartós kezelése túlmutat a rendészeti eszközökön, és szélesebb körű megoldásokat igényel.

A BRFK ezért rendszeresen egyeztet a Szociális és Családügyi Minisztériummal, a fővárosi önkormányzattal, valamint a szociális ellátásban részt vevő szervezetekkel, és aktívan közreműködik a közös megoldások kialakításában - emelték ki. A közleményben arról is tájékoztattak: az elmúlt hónap tapasztalataira építve folytatják a célzott közterületi ellenőrzéseket.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Több mint hetven rendőr egyszerre több helyszínen csapott le kábítószer-terjesztőkre és -fogyasztókra Nógrád és Heves vármegyében.

Rendőrkézen az útonállók

Rendőrkézen az útonállók

A miskolci rendőrök öt férfit vettek őrizetbe, akik csoportos rablással gyanúsíthatók.

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Késsel fenyegette meg utastársát egy 19 éves fiatalember egy személyvonaton.

Villamoson szúrt meg egy férfit, elfogták

Villamoson szúrt meg egy férfit, elfogták

Elfogott a rendőrség egy fiatal férfit, aki szerda délelőtt a 4-es villamoson többször megszúrt egy másik férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a honlapján.

Elfajult családi vita

Elfajult családi vita

A hajdúnánási rendőrök őrizetbe vettek egy 31 éves férfit, aki a gyanú szerint egy baltanyéllel esett neki haragosainak.

„Sokkal több ilyen szemléletű rendőrt az országba!”

„Sokkal több ilyen szemléletű rendőrt az országba!”

Taxiban felejtette egy hölgy a mobiltelefonját.

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

http://ujhazak.com