Egy nemzeti zöld minimum elfogadását javasolja a Párbeszéd

A Párbeszéd egy nemzeti zöld minimumról szóló politikai nyilatkozatot nyújt be a parlamentnek - közölték a párt társelnökei szerdai online sajtótájékoztatójukon.Szabó Rebeka a kezdeményezésből kiemelte, hogy a gazdaság- és iparfejlesztés során sem a környezeti biztonság, sem az emberi életminőség szempontjai nem sérülhetnek. Fontos a megújuló energiaforrások fejlesztése, de talán még fontosabb az energiahatékonyság - fogalmazott az országgyűlési képviselő, aki az épületek szigetelését és a közösségi közlekedés fejlesztését említette példaként.
    

Az ellenzéki politikus amellett érvelt, hogy minden országnak, minden kormánynak, sőt minden önkormányzatnak elsődleges feladata lenne a globális klímaválság káros hatásainak enyhítése. Hangsúlyozta, ezért is tartják fontosnak, hogy a zöldek bejussanak az önkormányzatokba. Tordai Bence, a párt másik társelnöke ehhez kapcsolódva azt emelte ki, hogy az önkormányzati választás az összefogásról szól és a Párbeszéd mindig is "az összefogás motorja volt". Sorsfordító, hogy a következő években, évtizedekben a magyar települések hogyan készülnek fel egy változó világra, létre tudják-e hozni az igazságos zöld átmenetet - jelentette ki a képviselő.
    

A Párbeszéd politikai nyilatkozata kimondja, hogy a technológiai fejlődés nem szolgálhatja a tőketulajdonosok további, mértéktelen gazdagodását - tért át indítványuk ismertetésére. A zöldek elsődleges fontosságúnak tartják az emberi jólétet, ennek pedig része a stressz és a munkamennyiség csökkentése, illetve az egészségben és boldogságban eltöltött idő növelése - tette hozzá.
    

A klímaválság előrehaladtával Magyarországon is fel kell készülni az egyre gyakoribb szélsőséges időjárási viszonyokra, ahogy fel kell készülni az "erőltetett iparosítás és a felelőtlen gazdasági szereplők" miatt bekövetkező ipari tragédiákra is - szögezte le a képviselő. Tordai Bence emlékeztetett arra, hogy a Párbeszéd támogatja a progresszív jövedelemadót, a "szupergazdagok" vagyonadóját és a nagyvállalatok fokozottabb adóztatását.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com