Egy pillanatnyi figyelmetlenség is károkat okozhat

Sajnálatos módon Győr-Moson-Sopron vármegye területén az utóbbi időszakban megszaporodtak a bevásárlóközpontok parkolójában elkövetett olyan lopások, amikor a sértett épp a megvásárolt árucikkeket helyezi a gépkocsi csomagterébe.Ha bevásárlást követően a parkoló gépkocsihoz érve a csomagtérbe pakolunk, úgy gondolhatjuk, hogy mivel a jármű közvetlen környezetében tartózkodunk, biztonságban vannak az autó utasterében hagyott értékeink.  

 

Az elkövetők ezt a biztonságérzetünket használják ki. Gyorsan, feltűnésmentesen közelítenek a járműhöz, és pillanatok alatt, egyetlen mozdulattal eltulajdonítják a kézitáskát, pénztárcát, mobiltelefont vagy éppen személyes okmányokat, aztán gyorsan eliszkolnak a helyszínről.

 

Az áldozattá válás elkerülése érdekében a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az alábbi óvintézkedéseket ajánlja figyelmükbe:

 

·         Soha ne hagyjon értéket látható helyen az autóban! Mindig tartsa magánál, vagy pakolás közben is folyamatosan felügyelhető helyen!

 

·         Zárja be az ajtókat, ha eltávolodik a vezetőüléstől – még akkor is, ha csak pár lépésre megy, például a bevásárlókocsit visszahelyezni!

 

·         Figyelje a környezetét! Ha gyanúsan viselkedő személyeket észlel, ne habozzon jelezni a bolt biztonsági szolgálatának.

 

·         Lehetőség szerint kérje meg utasát, hogy maradjon a járműben, és ügyeljen a táskákra, értékekre, amíg ön beteszi a megvásárolt termékeket a csomagtartóba.

 

Egy pillanatnyi figyelmetlenség is súlyos anyagi károkat okozhat – vigyázzunk értékeinkre és egymásra! Amennyiben mégis áldozattá válik, azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívón!

 

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com