Egyetemi tanár: a pszichológus kamara nagy előnyére válna a szakmának

A Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének vezetőhelyettese szerint a magyar pszichológus kamara létrehozása nagy előnyére válna a szakmának.Vargha András az M1 aktuális csatornán szombaton elmondta, hogy a pszichológusok több okból szeretnének kamarát: egy ilyen testület létrehozása esetén lenne közhiteles nyilvántartás, az összes pszichológiai szolgáltatást nyújtó pszichológus kötelezően tag lenne.

Cél, hogy tisztázódjék, ki a pszichológus és miben kompetens - tette hozzá. Kiemelte: a minőségbiztosításhoz a kamara tisztázna, mi megengedett a pszichológus és ügyfele vonatkozásában, azaz szakmai és etikai kontrollt gyakorolna. A kamara kapcsolatot tartana az állami szervekkel, és testületileg léphetne fel a pszichológusokat érintő szabályok véleményezésében, esetleg korrekciós javaslatában - tette hozzá.


Vargha András megjegyezte azt is, nem tudja, hogy a pszichológus kamara létrehozását miért támadják, hiszen az Európai Unió tagországainak többségében van kamarája a pszichológusoknak. A kamara jó lenne a klienseknek, a pszichológusoknak és a kormányzati szerveknek is - hangsúlyozta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com