Egyházakkal egyeztetett a KSH

A magyarországi egyházak és vallási közösségek képviselőivel egyeztetett az őszi népszámlálásról a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).A hivatal szerdai, az MTI-hez eljutatott közleménye szerint a népszámlálás vallási hovatartozásra vonatkozó kérdései különösen fontosak, mert az azokra adott válaszok alapján "pontos képet kaphatunk az egyes egyházak és vallási közösségek társadalmi jelenlétéről, ami számukra is lényeges információ".
    

A KSH közös szakmai fórumot tartott 29 magyarországi vallási közösség képviselőjével, illetve a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárságával az október 1. és november 28. között zajló népszámlálásról. A résztvevők az egyeztetés során véglegesítették a népszámlálás vallással kapcsolatos kérdését, valamint áttekintették a lebonyolítás részleteit - írták.
   

A közleményben idézték Kovács Marcellt, a KSH népszámlálásiprojekt-vezetőjét, aki a fórumon elmondta, azért, hogy a vallásra vonatkozó kérdés minden érintett számára közérthetően és könnyen megválaszolható módon jelenjen meg a kérdőíven, a KSH széles körű egyeztetést folytatott a bejegyzett egyházakkal, vallási közösségekkel.
    

A népszámlálás projektvezetője kiemelte: a vallásra vonatkozó kérdésre mindenki beírhatja a meggyőződésének megfelelő választ. A KSH mindenkit arra kér, hogy válaszoljon erre kérdésre, hiszen a népszámlálás az egyedüli adatforrás a társadalom vallási, felekezeti összetételének megismeréséhez. A KSH által szervezett szakmai egyeztetésen a következő egyházak, vallási szervezetek képviselői vettek részt:

Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, Görögkatolikus Metropólia, Gyémánt Út Buddhista Közösség, Hetednapi Adventista Egyház, Hit Gyülekezete, Magyar Ateista Társaság, Magyar Iszlám Közösség,  Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete, Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség, Magyarországi Baptista Egyház, Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház, Magyarországi Evangélikus Egyház országos iroda, Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége, Magyarországi Metodista Egyház, Magyarországi Muszlimok Egyháza, Magyarországi Pünkösdi Egyház, Magyarországi Református Egyház zsinati hivatala, Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, Tan Kapuja Buddhista Egyház - tették hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com