Egyiptomba látogatott Kövér László

Egyiptomi hivatalos útján Kövér László Asszuánba látogatott, ahol találkozott Muhammad Kamal Ismaillal a tartomány kormányzójával - közölte szerdán az Országgyűlés Sajtóirodája az MTI-vel.A közlemény szerint a megbeszélésen szót ejtettek a két ország gazdasági kapcsolatairól, a befektetések és a megújuló energia terén kínálkozó együttműködési, valamint a turizmus kínálta lehetőségekről.

Kövér László megemlítette, hogy a magyar-egyiptomi kereskedelmi kapcsolatok eddigi legnagyobb ügyletének számító vasútikocsi-program mellett, immár magyar és egyiptomi információ- és kommunikációtechnológiai cégek, Egyiptom digitális infrastruktúrájának közösen történő megújításán dolgoznak. Asszuán kormányzóság gazdag történelmi örökséggel rendelkezik, ami a magyar turistákat is vonzza - mondta a házelnök, hozzátéve: a két ország közötti közvetlen légi összeköttetések révén pedig egyre több magyar állampolgár jut el Egyiptom e déli pontjára is.

Muhammad Kamal Ismail a közlemény alapján elmondta, hogy a mintegy másfél milliós tartomány szívesen látja mind a magyar befektetőket és kereskedelmi partnereket, mind a hazánkból érkező turistákat, akik az ókori Egyiptom páratlan kincseivel vagy a Nílus természeti adottságaival kívánnak megismerkedni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Előzzük meg közösen a kerékpár- és rollerlopásokat!

Előzzük meg közösen a kerékpár- és rollerlopásokat!

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a sértetté válás megelőzési lehetőségeire hívja fel a lakosság figyelmét.

Ki ismeri a babakocsitolvajt?

Ki ismeri a babakocsitolvajt?

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

http://ujhazak.com