Egymilliárd forint értékű útfelújítás kezdődik Nógrád megyében

Egymilliárd forint értékben kezdődnek útfelújítások Nógrád megyében októberben: a felújításokat hét helyszínen, összesen 15 kilométernyi szakaszon végzik el - mondta a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke, megyei útügyi miniszteri biztos szerdán Salgótarjánban.

Becsó Zsolt Becsó Zsolt

Becsó Zsolt sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a kormány arra törekszik, hogy a szükséges források előteremtésével középtávon elvégezze az úthálózat rendbetételét, a legégetőbb problémák kezelésére országos útfelújítási program indul 33 milliárd forintos kerettel.

A beavatkozások országosan közel 530 kilométeren javítják majd tartósan az utak állapotát, Nógrád megyében hét útszakasz újul meg 1,043 milliárd forintból - közölte a biztos.

A 21-es főúton Mátraszőlős és Mátraverebély között felújító aszfaltréteget kap a teljes útpálya, és megjavítják az út kátyúzással már nem helyrehozható széleit is. Megújul az ilinyi bekötőút, ahol Becsó Zsolt tájékoztatása szerint már a buszok sem tudtak közlekedni. A további munkák Keszeg és az alsópetényi csomópont között, Borsosberény és Horpács között, Szarvasgede bel-, illetve külterületén, valamint a bujáki bekötőút egy szakaszán zajlanak.

Becsó Zsolt elmondta: a közbeszerzés keretében már megkezdődtek a konzultációs eljárások. Kivitelezésre alkalmas időjárás esetén október 20-a után kezdődnek és novemberben fejeződnek be a munkák. Kivétel ez alól a bujáki szakasz, ott csatornaberuházás miatt tavasszal végzik el a felújítást.

Az útügyi biztos arra is kitért, hogy Nógrád megye úthálózatán 2006 és 2010 között, a szocialista kormány időszakában 5 milliárd 520 millió forint értékű felújítást végeztek el, 2010 és 2013 vége között ez az összeg 7 milliárd 136 milliárd forint.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com