Egymilliárd forintból újul meg az Auróra utcai szakrendelő a Józsefvárosban

Összesen 1,2 milliárd forintból újul meg a józsefvárosi Auróra utcai szakrendelő, a munkálatokat jövő évben kezdik - jelentette be a VIII. kerület fideszes polgármestere pénteken, sajtótájékoztatón.

kocsis mateKocsis Máté elmondta, a szakrendelő felújítására a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől 970 millió forintot nyert az önkormányzat, saját forrásként pedig 220 millióval járulnak hozzá a beruházáshoz.
A polgármester közölte, a nyolcezer négyzetméteres, nyolcszintes épülethez negyven éve nem nyúltak hozzá, így időszerű volt a felújítása.

A munkálatokat jövő áprilisban kezdik és a tervek szerint egy év alatt be is fejezik. A fejújítás alatt a betegellátás folyamatos lesz az épületben - hangsúlyozta Kocsis Máté, hozzátéve, hogy egy új szárnnyal is bővül az épület, ahol az addiktológia és a tüdőgondozó kap majd helyet.

Kocsis Máté beszámolt arról is, hogy a felújításon kívül 50 millió forint értékben lecserélik a szakrendelő műszereit és berendezéseit, és ezzel együtt 320 ott dolgozó munkakörülményei fognak nagy mértékben javulni, hiszen - mint mondta - egy évben 325 ezer orvos-beteg találkozást bonyolított el az Auróra utcai szakrendelő.

Vas Imre, a Fidesz országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón azt mondta, 2010-ben a Fidesz egy összeomlás szélén lévő egészségügyet vett át az előző kormányzattól; a kórházak nagymértékben eladósodottak voltak, a dolgozók pedig létbizonytalanságban éltek. 2012 óta folyamatos a javulás az ágazatban, illetve az egészségügyi dolgozók béremelése is elindult - tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com