Egymilliárd forintos áfacsalás gyanúja miatt emelt vádat a főügyészség Vasban

Egymilliárd forintot meghaladó áfát csaltak el annak a bűnszervezetnek a tagjai, akikkel szemben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, hamis magánokirat felhasználásának vétsége és közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat a Vas Vármegyei Főügyészség - közölte az MTI-vel pénteken a főügyészség.A vád szerint a bűnszervezet tagjai egy olyan cégcsoportot hoztak létre, amely stróman ügyvezetők nevén lévő gazdasági társaságokból állt. Ezen cégek 2018 és 2020 között színlelt ügyletekkel az Európai Közösség területéről szereztek be árut, majd azt a látszatot keltették, hogy beszerzéseik közvetítőkön keresztül magyarországi székhelyű cégektől származnak.
    

Háromszíntű "csalárd" számlázási láncot működtetve a cégek könyveléseibe fiktív számlákat állítottak be, így csökkentették áfafizetési kötelezettségüket. Ezzel több mint egymilliárd forint vagyoni kárt okoztak a költségvetésnek - olvasható a közleményben. Azt használták ki, hogy a közösségi árubeszerzések számláin nincs áthárított áfa, így előzetesen felszámított adóval nem csökkenthető az áfafizetési kötelezettség.
    

Hozzáfűzték, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói széleskörű nyomozást folytattak, amelynek keretében lefoglaltak több mint 700 millió forintot is. Közölték: a Vas Vármegyei Főügyészség összesen 13 emberrel - a bűnszervezet irányítójával, a haszonhúzó, közvetítő cégek ügyvezetőivel, tényleges irányítóival, pénzügyi vezetőivel és a könyvelőkkel, továbbá a stróman ügyvezetőkkel és a hamis cégiratokat szerkesztő ügyvédekkel - szemben emelt vádat.
    

A bűnszervezet tagjaival szemben végrehajtandó fegyházbüntetés, pénzbüntetés, foglalkozástól eltiltás kiszabására, valamint vagyonelkobzásra, a strómanokkal szemben pedig pénzbüntetés kiszabására tettek indítványt. A vádlottak büntetőjogi felelősségéről a Székesfehérvári Törvényszék fog dönteni - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Példás összefogás Liánáért

Példás összefogás Liánáért

Osztrák és magyar rendőrök fogtak össze egy jó célért a pünkösdi hétvégén.

http://ujhazak.com