Egyre népszerűbb az alternatív vitarendezés Magyarországon

Egyre népszerűbb az alternatív vitarendezés Magyarországon, a bírósági közvetítői eljárásról egyre többen tudnak, a Pénzügyi Békéltető Testülethez pedig öt év alatt 21 ezer igény érkezett - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában. Turcsánné Molnár Katalin, a Székesfehérvári Törvényszék elnöke a bírósági közvetítéssel kapcsolatban elmondta, mintegy 70 igazságszolgáltatási intézményben elérhető a szolgáltatás, mint az egyetlen bíróságon belüli alternatív vitarendezési módszer. Hozzátette: ezt a szolgáltatást bizonyos esetekben nem lehet kérni, például apasági származás megállapítása, gondnokság alá helyezés, végrehajtási vagy sajtó-helyreigazítási perek, és korlátozottan kérhető házasság felbontása iránti perekben.

Elmondása szerint ez az eljárás olcsóbb is, mint a normál ügymenet, és egyre több pozitív visszajelzés érkezik a szolgáltatással kapcsolatban. Sinkó Zsolt, a Pénzügyi Békéltető Testület hivatalvezetője azt mondta, a pénzügyi békéltetés iránti igényt az is jelzi, hogy öt év alatt 21 ezer esetben fordultak hozzájuk és az érdemben elbírált 14 ezer ügy 40 százaléka egyezséggel zárult.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

http://ujhazak.com