Együtt: 2018-ban a Fidesz legyőzhető, de ehhez új ellenzék kell

Szigetvári Viktor szerint 2018-ban le lehet győzni a Fidesz-t, mert a választók többsége kormányváltást akar, de ehhez új ellenzékre, új miniszterelnökre, új programra és új választói szövetségre van szükség.Szigetvári ViktorA pártelnök az Együtt - a Korszakváltók Pártja szombati küldöttgyűlésén elmondott vitaindító beszédében azt mondta: 2015 egy elvesztegetett év, nőtt a megosztottság és az ország lemaradása, miközben lassult a növekedés.
Véleménye szerint 2016 sem lesz a változás éve, és mára bizonyossá vált, hogy a "magyar populista jobboldal" két pártja, a Fidesz és a Jobbik egyaránt "zsákutcás jövőt" kínál az országnak.

Szigetvári Viktor kijelentette: jelenleg a kormányváltást akarók vannak többségben Magyarországon, de ők erőteljes, új ellenzéki politizálást szeretnének, és ehhez mindenkitől nagyobb elszántságra van szükség. Az ellenzék változatlanságában senki sem érdekelt, aki kormányváltást akar, "aki nem változik, az Orbán Viktornak a kottájából játszik" - mondta.

Tanulva a 2014-es választásból, világosan kimondják: ugyanúgy, ugyanazokkal, ha nem változnak meg, még egyszer nem fognak össze - közölte az Együtt - a Korszakváltók Pártjának elnöke. Hozzátette: a győzelemhez mindenkinek változnia kell, és csak a változás után érdemes együttműködni, különben nem lesz új, győztes választási szövetség a Fidesszel szemben.

Arra is kitért, hogy ha netán egyedül maradnak 2018-ra, akkor sem szabad megijedniük, mert önállóan is készen fognak állni a megmérettetésre. Azt is kiemelte, hogy sem idén, sem a jövőben nem foglalkoznak mások belső ügyeivel, "semmi hatalmi harc a koncon az ellenzéki marakodásban".

A politikus szerint a további aprózódás, a nyilvánosság előtt folytatott pártközi vagy párton belüli harc káros. Az Együtt politikusai csak akkor szólnak kritikusan a nyilvánosságban, ha valaki a jobboldali populizmusra baloldali populizmussal válaszol - tette hozzá.

Szigetvári Viktor úgy fogalmazott: a magyar populista jobboldalt egy erős, mérsékelt szövetségnek kell leváltania. Ha mások is megváltoznak, nem csak ők, akkor ennek a szövetségnek meghatározó ereje lehet az Együtt, amely a józan középút pártja - mondta.

Arra is kitért, hogy a politika jelenleg világszerte a populisták és józan centristák, nem pedig a jobb és baloldal küzdelméről szól. A centrista politikusokat említve hangsúlyozta, hogy ezek az emberek hisznek az állam által ellenőrzött versenyben és piacgazdaságban, támogatják a jóléti állam különböző formáit, a béke garanciájának az NATO-t, illetve az Egyesült Államok és Európa szövetségét tekintik - emelte ki.

Hozzátette: az Együtt ugyanebben hisz. A populistáktól az elfogadhatatlan igazságtalanságok lefestésének képességét kell megtanulni, a megoldásaikat viszont, az "ég szerelmére felejtsük el" - mondta. A verseny és a piac államkapitalista felszámolása, - "mondjon bármit is Schiffer András"- csak nyomort és szegénységet hoz - jelentette ki.

Hozzátette: a menekült- és bevándorlóellenes gyűlöletkeltés társadalmi és gazdasági zsákutca - akkor is, ha nem mindenki rasszista, aki megijed sok ezer iszlámhitű embertől. Az Együtt egyenes beszéddel küzd a populizmus, a "feudális elnyomás" és a korrupció ellen - mondta, elképzeléseik között említve a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek csökkentését, a törekvők polgárosodásának erősítését és a középosztály lecsúszásának megállítását.

Keresik a nemzeti kiegyezés lehetőségét is, mert nem keverik össze a Fidesz és a Jobbik politikusait a választóikkal - jelentette ki. Az elnök azt mondta, pártjuk még nem elég erős, ezért jövőre még többet tesznek országos hálózatuk fejlesztéséért, és minden városban szövetséget ajánlanak a józan középúton járó polgároknak.

Építik kapcsolatrendszerüket a civil szervezetekkel, és továbbra is bevonják őket minden megoldáskeresésükbe, a korrupció ellen tűzzel vassal küzdenek, az illiberális rendszert pedig "alkotmányos forradalommal elsöpörjük" - közölte.

A beszéd után a jelenlévők egyperces néma felállással emlékeztek meg a közelmúltban elhunyt Göncz Árpád volt köztársasági elnökről.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com