Együtt: a kormány és a főváros vitájával az utasok járnak rosszul

A főváros és a kormány közötti vita igazi vesztesei az utasok lesznek - mondta Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatója után az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy a kormány átvenné az agglomerációs járatok üzemeltetését Budapesttől.pmA politikus telefonon azt mondta: "pillanatnyi tudásunk szerint Tarlós és Orbán háborújában a főpolgármester nyert, de az utasok vesztettek". Ugyanakkor a kormány beismerte - tette hozzá -, hogy eddig nem biztosított forrást az elővárosi járatok finanszírozására, és most sem pénzt adna erre, hanem átadná például a HÉV-ek üzemeltetését a MÁV-nak.

Az Együtt szerint ez a lépés átgondolatlan, rengeteg kérdést vet fel: mi történik azokkal a járatokkal, amelyek el sem hagyják Budapest határát, mint például a csepeli HÉV, milyen jegyet kell váltani, és ki biztosítja a pótlóbuszokat, ha szükség lenne rájuk?

Emlékeztetett: a pártja által nemrégiben bemutatott, Közlekedj okosan! című javaslatok között az szerepel, hogy a Budapest és az agglomeráció 81 településének, csaknem két és félmillió embernek a közösségi közlekedését integráltan, egy megrendelő szervezetnek kellene ellátnia.

Ez a szervezet versengő közlekedési szolgáltatókat igénybe véve az utasok igényeinek megfelelően szervezné újjá a térség közösségi közlekedését, magában foglalva a BKK, a MÁV-Start és a Volán-társaságok budapesti és elővárosi járatait - tette hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

http://ujhazak.com