Együtt: a kormány partnernek, ne bűnösnek tekintse a tiltakozókat!

Szigetvári Viktor, az Együtt - a Korszakváltók Pártjának elnöke szerint a kormánynak partnerként kell tekintenie a tiltakozó egészségügyi, oktatásügyi szakmai szervezetekre, civilekre, nem pedig bűnösként, ellenségként, "pártok bérenceiként".pmSzigetvári Viktor az Együtt országos politikai tanácsülésének szünetében tartott szombati, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: felháborító, hogy a kormány a terrorveszéllyel "hülyíti" az embereket, miközben nem tud megoldást a menekültválságra, bizonytalanságban tartja a társadalmat, ráadásul nem foglalkozik az egészségügy és az oktatás válságával.

Jelezte azt is: a sajtóban néhány hete megjelent egy hír a kórházak ÁNTSZ-átvilágításáról, amelyből kiderült, hogy "az ellátás biztonságát veszélyeztető" közegészségügyi problémák álltak elő sok intézményben. Emiatt közérdekű adatigényléssel fordultak az Emberi Erőforrások Minisztériumához, de megtagadták a kérést, így polgári pert indítanak az adatnyilvánosság érdekében, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy az ÁNTSZ és a tárca "titkolja" a jelentést.

Komáromi Zoltán, az Együtt elnökségi tagja a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy nem látnak koherens kormányzati akaratot az egészségügy helyzetének rendbetételére. Szerinte a kormány kötelessége azonnal megemelni a szakorvosok és az ápolók bérét, hogy megállítsák a "végzetes kivándorlást" ezekben a szakmákban. Hozzátette: a béremelés 24 milliárd forintba kerülne, amihez "csak kormányzati akarat kellene", az előteremtése "nem jelenthet problémát".

Úgy fogalmazott: az egészségügyért felelős államtitkár harmadik hónapja készül arra, hogy áttekintse az egészségügy helyzetét, pedig szerinte csak beszélnie kellene szakmai szervezetekkel, hogy rájöjjön, a problémát nem az orvosok, a nővérek generálják, hanem a rosszul szervezett, alulfinanszírozott rendszer, amelyben kénytelenek dolgozni.

Molnár Tibor, az Együtt országos politikai tanácsának tagja, pedagógus azt mondta: nyilatkozatot fogadtak el, amelyben kiállnak a tiltakozó pedagógusok, szülők, diákok mellett, és felszólítják a kormányt arra is, hogy ne a saját maga által létrehozott kerekasztallal vitassa meg a problémát.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com