Együtt: "a régebbi, illetve az újabb pártoknak" külön listát kell állítaniuk

Az Együtt szerint az a legjobb megoldás, ha a 2018-as választáson minden egyéni választókerületben egy-egy jelölt indul a Fidesszel szemben, és ha "a régebbi, illetve az újabb pártok" külön listát állítanak.Ezért fontos, hogy az Együtt, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum, azaz "az új pólus" önálló listát állítson. Az a párt, amely senkivel nem működik együtt listán, senkivel nem működik együtt az egyéni választókerületekben, nem érti a 2018-as választás jelentőségét - hangsúlyozzák az Együtt az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében, amelyben arról tájékoztattak, hogy választási kampánystábképzést tartottak 106 egyéni jelöltjüknek és kampánystábjaiknak.

    
A közleményben beszámoltak arról, hogy Juhász Péter, az Együtt elnöke és Szigetvári Viktor, az Együtt választmányának elnöke a képzés szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondták, 40 körzetben már el is indult az egyéni jelöltek kampánya, szórólapokat, saját újságokat és más eszközöket használva. A közlemény szerint a 200 fő részvételével tartott képzésen szó volt a Római-part ügyében kezdeményezett népszavazásról, és hogy az Együtt már hétfőn megkezdi az aláírásgyűjtést.
   

A közlemény szerint a párt vezetői örülnek annak, hogy teljes ellenzéki együttműködés valósult meg Budapesten ebben a fontos, környezetkárosító ügyben. Ez főpróbája a 2018 tavaszi, felelős együttműködésnek is - tették hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com