Együtt: kezdjék meg az Illatos úti vegyiműveknél a kárfelmérést és kármentesítést!

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja azt követeli a hatóságoktól, hogy azonnal kezdjék meg a mindenre kiterjedő kárfelmérést és kármentesítést az Illatos úti vegyiművek területén.pmA párt az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt írta, a Greenpeace szerdán ismertetett házipormérési adatai bizonyították, hogy az Illatos úti vegyiművek szennyezettsége a levegőből is kimutatható, így a környéken lakókat közvetlenül is érinti, potenciális veszélyforrást jelent az egészségükre.

Felidézték, hogy, a környezetvédelmi hatóság és a IX. kerület többszöri kérés ellenére sem végzett releváns légszennyezettségi méréseket, mert pár napon keresztül már mértek a József Attila lakótelepen és a vegyiművek telephelyén, ahol minden eredmény kiváló lett, semmi sem haladta meg a határértéket.

Az Együtt szerint viszont egyetlen olyan egészségkárosító anyag jelenlétét sem vizsgálták a levegőben, amelyek a telephelyen tárolt több ezer méreghordóban voltak, illetve a talajban több tízezerszeres koncentrációban vannak jelen. Most azonban bebizonyosodott: a DDT és bomlástermékei jelen vannak a telephely környéki lakásokban és házakban - hangsúlyozzák a közleményben.

A párt szerint Tarnai Richárd kormánymegbízott és Bácskai János IX. kerületi polgármester "elmismásolja, megtéveszti, becsapja" a telep közelében élőket azzal, hogy nincsenek veszélyben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

http://ujhazak.com