Együtt: meg kell erősíteni a NATO védelmi és elrettentő képességeit

Azt Együtt - a Korszakváltó Pártja szerint a pénteken kezdődő, kétnapos varsói NATO-csúcson meg kell erősíteni az észak-atlanti szövetség védelmi és elrettentő képességeit.pmSzelényi Zsuzsanna pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, Orbán Viktor miniszterelnök az eseményen érzékeltetnie kell, hogy Magyarország együttműködik a NATO-val. A politikus azt mondta, az elmúlt időszakban Európának és a nyugati világnak 25 éve nem tapasztalt kockázatokkal kell szembenéznie.

Ezek közé sorolta az orosz expanziós törekvéseket, valamint a közel-keleti háborús konfliktusokat és a kontinensre érkező menekülthullámot. Meg kell erősíteni Európa észak-keleti határait, aminek érdekében a NATO összességében több ezer tagú harcoló alakulatokat telepít a Baltikumba - folytatta az ellenzéki politikus.

Ugyanilyen fontosnak nevezte a tengeri védelem fejlesztését, ami csökkentheti a kontinensre nehezedő migrációs nyomást. Végül kiemelte segítséget kell nyújtani a globális méretekben is érezhető konfliktusok során, amelyek közül a szírt és az afgánt emelte ki példaként.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Célkörözés

Célkörözés

A budapesti nyomozók két hét alatt 57 körözési eljárás végére tettek pontot.

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

http://ujhazak.com