Együtt: Orbán politikája nem oldotta meg a menekültválságot

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint Orbán Viktor miniszterelnök a hajmeresztő összeesküvés-elméletek mellett hazudott is Az idők jelei című vitaanyagot bemutató konferencián, hiszen az ő politikája nem oldotta meg a menekültválságot - közölte a párt pénteken az MTI-vel.pmKözleményükben azt írták: Magyarország semmit sem oldott meg, "csak embertelen és gyáva politikájával" másokra hárította a közös problémák megoldását és a felelősséget, a Nyugat-Balkánon kialakult helyzetért részben éppen Orbán Viktor a felelős.

Úgy fogalmaztak, hogy Orbán Viktor önző vezetőként viselkedik, aki minden nemzetközi partnerünkkel összevész, és "Vladimir Putyin kottájából énekelve" úgy viselkedik, mintha bárkinek is érdeke volna Európában a menekültválság folyamatos eszkalálása.

Az Együtt szerint Orbán Viktor kormányának el kell fogadnia a kötelező kvótákat, és új bevándorlási politikával kell segítenie a népesedési válságba sodródó Magyarország munkaerőpiaci problémáinak enyhítését - jelentették ki.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, Az idők jelei című vitaanyagot bemutató konferencián a bevándorlási válságról szólva azt mondta: Európát elárulták, és ha nem állunk ki érte, akkor ezt az Európát el fogják tőlünk venni.

Ha nem állunk ki Európáért, a kontinens többé nem az itt élő polgárok Európája lesz, hanem néhány nagy pénzt mozgató, a nemzetállamok keretein túlgondolkodó, aktivista, senki által meg nem választott vezető hagymázas álmát teljesíti majd be a következő időszakban.

"Ha most a Soros Alapítványra gondolnak, az nem indokolatlan" - fogalmazott hallgatósága előtt a kormányfő a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre által szervezett rendezvényen.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com